A töredéket hordozó kötet előzéklapja posszesszorként a zágrábi ferences kolostort nevezi meg és ezt pecsét is megerősíti. A lefejtetlen bifólió első levelének verzóján a július 22-i Mária Magdolna zsolozsma (Dum Redemptoris nostri) matutínuma olvasható. A Mária Magdolna offíciumciklus összeállítását nagyfokú variabilitás jellemzi, változatok akár ugyanazon a hagyományon belül is megjelenhettek.
A tetején és a szélén levágott bifólión nyolc kotta- és szövegsor látszik. Az első levélen a teljes tükörszélesség feltárul, mivel a sorok vége a könyv gerincére került. A töredéken elsőként a Hanc vero quam Lucas responzórium azonosítható, az ének kezdete elveszett. A tételt egy jól megragadható, közép-európai forráskörben jegyzi a CANTUS adatbázis, délnémet, lengyel, cseh és magyar találatokkal (A-KN 1012, A-KN 589, PL-KIk 1, D-FUl Aa 55, GB-Ob Laud Misc. 284, TR-Itks 42, lásd https://cantus.uwaterloo.ca/search?t=Hanc+vero+quam). A verzus eleje is látszik: a szokásos Videns haec phariseus csatlakozik a responzórium főrészhez. A következő responzórium – Accessit ad pedes – kottás incipittel jelenik meg, feltehetően azért, mert az anyakódexben korábban, az első vesperás responsorium prolixumaként már megjelent (így hagyományozódott az esztergomi rítusban is). Ez a feltételezett „elővételezés” általában segít a liturgikus hely azonosításában, hiszen a vesperásban többnyire a matutínum utolsó responzóriumát írták elő, illetve a matutínum (olykor számfölötti) utolsó tételeként jegyezték le a vesperás (vesperások) responzóriumát. Töredékünk azonban szabálytalanabb megoldásra világít rá. A Satagebat igitur Martha soror antifóna a következő tétel. Bármilyen változatos is, a Mária Magdolna-zsolozsma laudese soha nem kezdődik ezzel az énekkel. Nem gondolhatunk másra, minthogy matutínum-antifónáról van szó, s így ebben az esetben feltehetően hátrébb járunk a zsolozsmában: nem a teljes matutínum, hanem csak a második nokturnus végén, a harmadik nokturnus első antifónájánál, még ha kissé szokatlannak is tűnik, hogy így a hatodik responzórium kerül át a vesperásba. A szűkebb esztergomi hagyományban a Satagebat nem jelenik meg, ott a matutínum Ploremus coram Domino invitatóriuma után egy másik tételválogatás jön (N1 a1 Rogabat Iesum quidam etc. (vö Kovács Andrea ed., Corpus Antiphonalium Officii Ecclesiarum Centralis Europae V/B Esztergom (Strigonium), Budapest, Zenetudományi Intézet, 2006, 114).
A töredéken látható összeállítás önálló változatként három, feltehetően a Szepességről származó breviáriumban bukkan fel (Alba Iulia, Bibliotheca Batthyanaeum, R. II. 46, R. II. 94; Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 63.74.I.C): e források az esztergomi főhagyományból szintén hiányzó Satagebatot is előírják. A magyarországi rítusterületek forrásai közül a Satagebat a zágrábi rítus matutínumában jelenik meg (ill. Erdélyben a laudes harmadik antifónájaként), sőt, a 14–15. századi kalocsa-zágrábi breviáriumok egy bizonyos körében (Zágráb: HR-Za I.c. 42, HR-Zmk MR 104, Kalocsa: H-Bn Clmae 33, HR-Zmk MR 43, I-Rvat Ottob. Lat. 667) a tételek válogatása és elrendezése pontosan megegyezik a töredéken fennmaradt zsolozsmarészlettel (lásd Kovács Andrea ed., Corpus Antiphonalium Officii Ecclesiarum Centralis Europae VI/B Kalocsa-Zagreb, Budapest, Zenetudományi Intézet, 2008, 108). A fragmentumon látható megoldás egyrészt a Mária Magdolna história képlékeny énekválasztására és az azonos hagyományon belüli megosztottságára, másrészt – a töredék őrzőhelye alapján – az altradíciók, mindenekelőtt Zágráb felé irányítja figyelmünket.
A bifólió második lapján (feltehetően a rektón) az augusztus 3-i Inventio Stephani ünnep zsolozsmarészlete látható. Az írástükör nem teljes. A Luciano venerabili-história, Stephan von Lüttich munkája, a magyar hagyományon belül a kalocsa-zágrábi rítusban mutatható ki következetesen, már a 13. századi zágrábi breviáriumban is (Zagreb, Metropolitanska Knjižnica, MR 67). Esztergomban viszont csak késői breviáriumok dokumentálják. (A zágrábi és kalocsai adatokat lásd Kovács Andrea, CAO-ECE VI/B Kalocsa-Zagreb. Budapest: MTA Zenetudományi Intézet, 2008, 73). Esztergomban két forrás kivételével – Bécs, ÖNB, Vindob. Pal. 1481; New York, Pierpont Morgan Library, MAG. 7 – minden 15. századi breviáriumban megtalálható, vö. Kovács Andrea, Corpus Antiphonalium Officii Ecclesiarum Centralis Europae V/B Esztergom (Strigonium), 73). Vörös kapitális indítja a Luciano venerabili tételt, ahogy az imént a Satagebat-ot, jelezvén a tétel műfaját és indító pozícióját: mindkét esetben egy matutínum-antifónasorozat első darabjáról van szó. A második-harmadik antifóna a megszokott rendben követi egymást: Dum adhuc paene, Vidit igitur assistere, ahogy a töredék utolsó, csonka sorában a matutínum első responzóriuma, a Beatus Gamaliel doctoris részlete is. A tételsor megfelel a széles körben elterjedt összeállításnak, a töredék provenienciájának azonosítása legfeljebb az ünnep stabil helye miatt visz közelebb Zágrábhoz.
A pergamenről feltáruló kottaírás tagolt, hagyományőrző notáció, melynek gyökerei a középkori esztergomi hangjelzéshez nyúlnak vissza. Egyszerre tapintható e kottaírás hátterében a 14. század második felétől divatos kurzív magyar kottaírás és a gotizáló írástechnika befolyása. A régi kötött struktúrák elemeikre esnek szét – ilyen a pes, torculus, porrectus. A késői tagolt esztergomi írásokhoz képest azonban néhány egyedi apróság is szemet szúr. A scandicusban a középső hangot jelző vonás vagy a pes száreleme jellemzően kissé balra döntve szerepel, ez különleges karaktert kölcsönöz az írásképnek: szokatlan, mondhatni helyi műhelyre utaló jegy. A clivis a másik árulkodó jel: ugyan archaikusan kötött, de nem a megszokott derékszögű alakzat, ehelyett a felső elem ferdén fekszik fel a vonalra, azaz nagyobb szöget zár be az alsó szárelemmel. Kisebb hangközlépés esetében a ferde „kalap” megnyúlik, kvartnál és főleg kvintnél viszont egészen megrövidül. A clivis sajátságos formáját szintén az esztergomi főhagyománytól távolabbi, helybéli gyakorlat nyomaként értelmezhetjük. Figyelmet érdemelnek a hajlékony ki- és befutóvonalak, amelyek sajátosan kerekded jelleget kölcsönöznek pl. a clivisnek. A jel lezárása nem kiforrott, a finom hajszálvonalas kifuttatás helyett egyszer-egyszer z-alakzat látható, határozott, vastag vonalú, hosszúkás neumalezárással. Az esztergomi hagyománytól eltérően a climacus és összetételei minden esetben önálló punctumból indulnak ki, és a pontsor ferde dőlésszögű. A hangok korabeli méretei miatt ez az írásirány nem szokatlan a 15. században, sőt, a magyar gótikus keveréknotációk egyik általános attribútuma. Ugyanakkor a három jegy együttese (szárirány, clivis dőlésszöge, climacus szerkezete és iránya) figyelemre méltó támpontot jelent a hasonló töredékek azonosításában.
A hordozókötet őrzőhelye, a liturgikus tételek elemzése és a fejlett, ugyanakkor önálló jellegzetességeket is felmutató hangjelzés alapján zágrábi rítusú anyakódexre gondolhatunk (vö. az anyakódex másik töredékének – F 1106 – elemzését). Mi több, ide kapcsolható két további zágrábi töredék (F 1113 a Városi Könyvtár ritkaságtárából, F 1118 az Érseki Szeminárium gyűjteményéből): mindkettő az egykori anyakódex temporáléjához tartozott, a novemberi Historia Prophetarum responzóriumaival. A temporále és szanktorále részek kottaírása rendkívül hasonló, különbségek csupán a custos-használatban mutatkoznak – a szanktorále custos-kiírása következetesebb –, illetve kissé eltérőek a climacus pontsorai is. Míg a temporáléban csetlő-botló punctumok alkotják a jelet, a szanktoráléban a climacus rendezettebb, hangfejei valamivel kisebbek, s ettől a kottakép is rendezettebbnek-kerekdedebbnek tűnik. E benyomáshoz persze az is hozzájárul, hogy F 1105 és F 1106 tisztábban, teljesebben maradt fönn, mint a temporále-fragmentumok.
Nem teljesen bizonyos, hogy mind a négy töredéknek azonos volt a notátora. A másolásra ellenben biztosan ugyanabban a műhelyben került sor, hiszen ugyanazzal a kottaíró modorral van dolgunk. Két-két töredék ugyanabból az anyakódexből származik, de nem zárhatjuk ki azt sem, hogy mind a négyet egyazon antifonáléból vágták ki.
Gilányi Gabriella