2023 nyarán Szoliva Gábriel varasdi kutatásai tárták fel a töredéket, amely egy, kutatásunk nyomán frissen azonosított, feltehetően zágrábi eredetű töredékcsalád újabb, immár ötödik tagjának bizonyult. A levelek és levélrészek egy 15–16. századi antifonáléhoz tartoztak egykor, nyilvánvalóan könyvkötészeti céllal metszették ki őket a korpuszból. Az egykori anyakódexet a töredékek zenei paleográfiai és liturgiai tartalma alapján zágrábi eredetűként határoztuk meg korábban (lásd a F 1105 és 1106 leírásainál). Az, hogy egyházmegyés kézirat áll-e a háttérben, vagy közvetlenül a zágrábi székesegyházban használták-e a kódexet, egyelőre nyitott kérdés.
A zágrábi povenienciát erősíti az a tény, hogy a csoport többi darabját jelenleg is zágrábi gyűjtemények őrzik. Kettő (F 1105, F 1106) a ferences kolostor könyvtárában, egy-egy levélrész pedig a városi könyvtár ritka könyvek gyűjteményében (F 1113), illetve az érseki szeminárium könyvtárában (F 1118) lelhető fel. A varasdi helyszín első pillantásra meglepőnek tűnt, ám az őrzőhelyet áthidaló hiányzó láncszemre gyorsan és több szinten is fény derült. Mindenekelőtt az őrzőkötet fellapozása szolgált útmutatóval a töredék és a nyomtatvány közös történetéről. A hordozó a 17. század elején tevékenykedő itáliai ferences teológus és filozófus (1625-től ferences provinciális), Philippus Faber/Fabri munkája, aki Duns Scotus skót skolasztikus Philosophia-jához írt kommentárt. A Pármában készült, majd Velencében revideált vallásfilozófiai mű iránti érdeklődést mutatja, hogy a padovai professzor, Faber írását többször is kiadták, feltehetően az oktatásban használhatták fel. A varasdi kötet az 1622-es, ötödik kiadás, Velencén kívül ugyanebben az évben Párizsban is megjelent. A ferences szerző/mű és a rendi őrzőhely összefonódása mellett a könyv további, immár a horvát ferences intézményhálózaton belüli sorsát a nyomtatvány belső címlapján fennmaradt beírás alapján követhetjük nyomon. A fekete tintával bejegyzett Conventus Zagrabiensis Franciscanorum megjelölés nyilvánvalóvá teszi, hogy a kötet korábban a zágrábi ferences rendház tulajdonában volt; abban a könyvtárban, amely más köteteken további két töredéket őriz az antifonáléból. A kötet nyilvánvalóan Zágrábból került Varasdra, a vándorlás időpontját azonban egyelőre nem ismerjük. A Szent Lászlóról elnevezett ferences rendtartomány három fő kolostora, Zágráb, Varasd és Pécs között élénk könyvcsere folyt a kora újkorban; ott volt szükség több könyvre, ahová a szerzetesi képzés költözött. A töredékünket hordozó könyv is talán e könyvmozgás részeként került új őrzési helyére. (Ehhez lásd a Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár weboldalának archívumában a Megkerült antikvákról szóló híradást: https://archivum.ferencesek.hu/index.php?modul=dokumentumok&ut=05%20H%EDrek%20-%20Kiadv%E1nyok%2F05%20H%EDreink&behiv=01%20Megker%FClt%20antikv%E1k%20%28m%E1j_%2031_%29.htm)
Ahogy a zágrábi ferences könyvtár antifonále-töredékekbe kötött két nyomtatványa esetében is feltételeztük, a fragmentum egy zágrábi könyvkötőműhelyben kerülhetett a könyvre, feltehetően az F 1105 és 1106 fragmentumokkal egy időben (lásd alább). Ez azt is jelenti, hogy a könyv már bekötött állapotában juthatott el a varasdi ferencesekhez. Tudjuk azt is, hogy a szőroldali pergamen a levél verso oldala.
A második meglepetés a levélen megőrzött zsolozsmaénekek azonosításakor ért minket: F 1105 és F 1106 tartalmához hasonlóan itt is a Mária Magdolna-zsolozsmából olvashatók részletek – a matutínum legvége és a laudes eleje. Ez a közös pont teszi rekonstruálhatóvá a kötési folyamatot. A liturgikus tartalom – azaz a Mária Magdolna-zsolozsma tételrendjének a töredékek közti megoszlása alapján úgy gondoljuk, az eredeti kódex/kódexív kivágott lapjainak sorrendjében először a „zágrábi” A-V-179-es, majd A-V-180-as kötetekre kerülhetett rá a pergamen kötés, végül a „varasdi” A-8-169-et boríthatták be.
Szerencsénk van a fennmaradt énektételekkel is. A területenként nagy változatosságot mutató Mária Magdolna-zsolozsma laudesét nyitó terjedelmes antifóna, a Rogabat Iesum quidam (https://cantusindex.org/id/204310) közép-európai elterjedtségű ének. A középkori Magyarországon a periférikusabb liturgikus hagyományok alkalmazzák az ünnep laudesében, így a Szepesség és Zágráb, de csak ez utóbbi forrásai írják elő következetesen. Esztergomban rendszerint a matutínum első antifónájaként jelenik meg (lásd Kovács Andrea, Corpus Antiphonalium Officii Ecclesiarum Centralis Europae V/B Esztergom/Strigonium. Budapest, Zenetudományi Intézet, 2006, 114, 225; Uő, Corpus Antiphonalium Officii Ecclesiarum Centralis Europae VI/B Kalocsa-Zagreb. Budapest, Zenetudományi Intézet, 2008, 87). A tétel liturgikus hozzárendelése tehát olyan egyéni vonás, mely önmagában is Zágráb felé irányítja figyelmünket. Ugyancsak Zágráb felé mutat a matutínum utolsó responzóriuma, az Armilla Dominus maxillam. A két énektétel együtállása minden kétséget kizáróan igazolja az anyakódex zágrábi eredetét.
Gilányi Gabriella