A töredékek anyakódexe a 13. század második feléből származó, esztergomi hangjelzett breviárium (Breviarium notatum Strigoniense) második kötete (rövidítve BNS II). A kódex teljes egészében töredékes állapotban maradt fenn: döntő hányada (258 töredéke) a zágrábi Metropolitanska knjižnica Zagrebačke nadbiskupije 15–17. századi nyomtatványainak könyvtábláin található, négy további töredéke pedig a budapesti ELTE Egyetemi Könyvtár lefejtett fragmentumai között. (Az utóbbiak részletes leírását lásd az F328a és F328b töredékeknél.) A kódexet a 17. század végén – több más kézirattal együtt – a zágrábi káptalan könyvkötő mestere használta fel alapanyagként, miután Aleksandar Mikulić püspök (1688–1694) elrendelte a káptalani könyvtár nyomtatványainak egységes bekötését.
A BNS II Metropolitanska knjižnicában őrzött fragmentumai között hat fólió különleges csoportot alkot. Első látásra nem tűnnek a kódexhez tartozónak: egy 13. századi, nyugat-európai eredetű, közép-francia notációval hangjelzett ívfüzet részei, amely azonban hosszú időn át az esztergomi kódex kötésében állhatott. Vagy a BNS II összefűzésekor, vagy utólagosan illesztették a korpusz mellé. Az említett ívfüzet az anyakódexszel együtt kerülhetett Zágrábba, és lapjai ugyanúgy könyvkötészeti nyersanyaggá váltak, mint a kézirat Esztergomban készült lapjai. A toldalékos ívfüzet Úrnapja korai, archaikus históriáját, a Sapientia aedificavit sibi domum kezdetű kompozíciót tartalmazza. (A históriáról bővebben lásd: Sanda Anna, „»Sapientia aedificavit« – Egy késő középkori ünnep kodifikációjának és zsolozsmaváltozatainak állomásai”, in Kiss Gábor – Gilányi Gabriella szerk., Zenetudományi Dolgozatok 2015–2016, MTA BTK Zenetudományi Intézet 2018, 61–85.) Csak onnan sejthető, hogy a BNS II része volt egykor, hogy a kódex korpuszán dolgozó két esztergomi notátor egyike kottával kitöltötte néhány üresen hagyott szisztémáját. Az írómesterre jellemző – és a közép-franciától élesen elütő – kottaírás egyértelműen bizonyítja, hogy az Úrnapja zsolozsmáját tartalmazó ívfüzet a 13. században az esztergomi szkriptóriumban volt. Ha nem illesztették volna a BNS II kötésébe, kis eséllyel került volna Zágrábba, és még kevesebb eséllyel maradt volna fenn a káptalan 17. századi könyvkötési munkáinak idejére.
A zágrábi ferencesek könyvtárának RI-4°-4 jelzetű ősnyomtatványa a szóban forgó 17. századi zágrábi kötéstípus ismérveit mutatja, tehát a kötet eredetileg bizonyosan a káptalani könyvtár állományába tartozott. Egy ferences testvér onnan kaphatta kölcsön (vagy ajándékba?) a 18. században, vagy legkésőbb a 19. század közepén. A szerző, a ferences Astesanus és műve bizonyára felkeltette a testvérek figyelmét, és végül az értékes kötet nem került vissza a káptalan gyűjteményébe. Szerencsére nem vándorolt messzire, ugyanis kötéstöredékei kimagasló értékűek: a BNS II úrnapi toldalékos ívfüzetének legbelső bifóliójába kötötték, a ritka Sapientia-história matutínumának eddig hiányzó részleteit tartalmazza. A látható oldalakon a második nokturnus második olvasmánya (Christus panis est…), második responzóriuma (Quicumque manducaverit) és harmadik olvasmánya (Iteratur cotidie…); valamint a harmadik nokturnus első olvasmánya (az evangéliumi részlet és Szent Ágoston Quomodo quidem detur… kezdetű homíliájának eleje) és a hozzá tartozó első responzórium (Ego sum panis vitae) szerepelnek töredékesen. A ferenceseknél megőrzött bifólió (két töredék) kizárólag közép-francia notációt mutat, tehát a BNS II-höz való tartozása csak a Metropolitanska knjižnicában található három másik bifólió (hat töredék) segítségével igazolható. A korábban terniónak vélt toldalékos ívfüzet a jelen töredékekkel együtt kvaterniónak bizonyul.
A BNS II úrnapi toldaléka páratlan értékű, hiszen a Sapientia aedificavit-história dallamainak legkorábbi ismert tanúja.
Szoliva Gábriel OFM