A 15. századi graduále-töredék kottaképe zavarba ejtő. A vastag gótikus tollvonások szögletesebbek-szálkásabbak, a neumák tagoltabbak annál a hagyományőrző változatnál, amelyet a pálos forrásokban láthatunk, pedig a kottakép első benyomásra pálos rendi notációnak tűnik. A lejegyzésnél itt is minden bizonnyal két tollat alkalmaztak, mint a pálosoknál, de kissé eltérő módon: a climacusnál a dupla kiinduló hangot notálták kisebb hangjegyekkel, nem pedig az alul sorakozókat. E notáció jól beleillik feltárt töredékeink egy meghatározott csoportjába. Egy különálló erdélyi iskolát sejtünk mögöttük (lásd még pl. F174), amelyet azonban a további kutatásnak kell körültekintően meghatároznia.
A 4. böjti hét hétfői és keddi liturgikus anyaga mindenesetre megegyezik az esztergomi hagyomány forrásaival (ez nem meglepetés, hiszen az egyetemes kitekintés is kevéssé variálódó tételrendet fed fel). A dallamok ugyanakkor a szokásos hazai alhagyomány-viszonylatnál erősebb változatok, az esztergomi-pálos származást e tény gyengíti, az erdélyi alhagyományt viszont erősíti.
A provenienciára nézve a Központi Szeminárium Pálos Könyvtárának töredékeit katalogizáló Fragmenta Codicum-kötet (lásd a Bibliográfiát) két adattal szolgál: egy Residentiae Rosnaviensis felirattal és egy ettől függetlennek tűnő tulajdonosnévvel: Bartholomeus Szebeléby (helyesen vsz. Szebelédy) 1670. A személynév magán a töredéken is olvasható, és izgalmas utat kínál a tovább gondolkodáshoz, sőt, a kódextöredék származásának kérdésére is rávilágíthat, míg a rozsnyói bejegyzés mögött talán későbbi korok tulajdonosát/használóját sejthetjük, de nem jutunk ennél tovább.
A Matthias Felisius Catholica praeceptorum decalogi elucidatio 1576-os, Antwerpenben kiadott könyvét használó (?) Szebelédi Bertalan személye nagy eséllyel felderíthető. Az utókor ismer egy erdélyi ferences plébánost ezen a néven, ugyanebből a korból. Páter Szebelédi Bertalannak a végrendelete is fennmaradt: eszerint 1631-ben született, és Kézdiszentlélekben halt meg 1707-ben. A hordozókönyv 1670-es dátuma megerősíti feltételezésünket, hogy a hordozókönyvön feltüntetett név tulajdonosa a kézdiszentléleki plébános lehetett. Szebelédi nem egyszerű plébánosként élte végig az életét, a vallási toleranciát előtérbe helyező Apafi Mihály erdélyi fejedelem alatt erdélyi vikáriusnak is megválasztották. A kinevezéssel Apafy nagy feladatot rótt rá, hisz kötelezte az „Ecclesiajokban lévű fogyatkozásokat helyben állítani, parochiális házakat, azokhoz tartozó épületeket restaurálni” (Szebelédiről lásd Makkai László, etc., Erdély története három kötetben, 2. kötet: 1606-től 1830-ig, Budapest: MTA Történettudományi Intézet, 1986, 925, online: http://mek.oszk.hu/02100/02109/html/289.html, továbbá Csáki Árpád, „Ferences plébánosok és udvari káplánok Háromszéken a 17–18. században”, Acta – 1998. A Székely Nemzeti Múzeum és a Csíki Székely Múzeum Évkönyve, 2. kötet. Sepsiszentgyörgy: Székely Nemzeti Múzeum, Csíki Székely Múzeum, 1999, 85), online: http://epa.oszk.hu/03200/03277/00007/pdf/EPA03277_acta_1998_2.pdf).
A ferences szál és a konkrét erdélyi kapcsolat alátámasztja vélekedésünket a fent említett erdélyi kottaíróiskoláról (az F 174 fragmentum a Szamosközy-kollekcióból került elő, azaz szintén erdélyi kötődésű), és az ide kapcsolódó kódextöredékek összehasonlító vizsgálatát sürgeti nem csak a szóban forgó, feltehetően erdélyi egyházmegyés antifonále esetében.
Gilányi Gabriella