A hordozókézirat a gróf Teleki család gernyeszegi könyvtárából származik. Giovanni Battista da Monte (1498–1551) medicinai tárgyú szemléltető táblázatait, ábráit tartalmazza, amelyekben a 16. századi páduai orvos ókori elődje, Galénosz tanítását kívánta összefoglalni, elsősorban annak 170 körül didaktikus céllal készült Ars parva c. munkáját vizuálisan átláthatóvá tenni. A munka 1546-ban jelent meg először Velencében, és hamarosan nagy népszerűségre tett szert az orvostanhallgatók körében. A Mikó Kollégiumban őrzött példány a könyv kéziratos másolata.
A megviselt állapotú, szakadozott pergamen kódexlap eredetileg bizonyára a teljes kézirattest borítójaként szolgált, mára azonban két darabra vált szét: a gerincet korábban takaró középrész hiányzik. A hiány következtében láthatóvá vált a gerincen keresztben átragasztott öt keskeny pergamencsík, amely azonban egy másik kódexből származik. Leírásukat lásd: F 1282. Amint azt a fölfeslett pergamenlap alól kilátszó nyomtatványtöredékek elárulják, a kötést bőséges makulatúra erősítette.
A töredéken a negyedik nagyböjti hét köznapjaira előírt evangéliumi antifónák sorozatából maradtak fenn részletek: a középkori zsolozsmaforrásokban megszokott módon „tömbösítve” közölt ciklusban a keddi, szerdai és csütörtöki Benedictus- és Magnificat-antifónák azonosíthatók. A kvadrát kottaírás alapján óvatosan az anyakódex szerzetesi eredetére következtethetünk. Ezt a munkahipotézist tovább pontosíthatjuk a tételválogatás és a dallamváltozatok terén tett megfigyelésekkel: a 3. tónusú szerdai Magnificat-antifóna (Unum opus feci), amely nem azonos a néhány magyarországi antifonáléban felbukkanó azonos szövegkezdetű 1. tónusú tétellel (Ant-1402), hiányzik a ferences forrásokból, így az anyakódex ferences eredete kizárható.
A pergamenlevél visszahajtható szélein további tételek azonosíthatók. A Cum sublevasset oculos a negyedik böjti vasárnap Magnificat-antifónája lehetett: a zárórész szövegfoszlánya mellett (sciebat quid esset facturus) ezt erősítik meg az 1. tónusú zsoltárdifferencia utolsó hangjai is. Az ezt követő, jól olvasható rubrika – Feria II ad Benedictus Antiphona – az Auferte ista hinc antifónát vezeti be. Az A iniciálé és a töredékesen olvasható szöveg mellett erről tanúskodik az első sor világosan azonosítható dallama is. Az antifóna a levél túloldalán folytatódik. A borító külső oldala ebből következően az eredeti fólió verzója, a visszahajtható belső oldal pedig a rektója volt. A visszahajtott oldalon, vagyis a rektón előbukkanó másik tétel igazi meglepetéssel szolgál: a fuerat glorificabant Deum szövegrész az Illi homines cum signum vidissent antifónához tartozik, amelyet az elérhető adatbázisok és katalógusok mindössze két forrásból adatolnak: a worcesteri katedrális könyvtárában őrzött, ám monasztikus kurzust követő liturgikus gyűjteményes kéziratból (Worcester, Cathedral – Music Library, F. 160, f. 52r, kiadva a Paléographie Musicale XII. kötetében, Tournai, 1922), valamint a zárai (Zadar) Szent Domonkos domonkosrendi konvent késő 13. századi antifonáléjából (Dubrovnik, ferences kolostor könyvtára, Badija-gyűjtemény, Badija-V, f. 158r). Bár az anyakódex biztos eredetmeghatározásához további adatokra és összehasonlító forrásokra volna szükség, kutatásunk jelen pillanatában az antifonále domonkos eredetét tartjuk a legvalószínűbbnek.
Czagány Zsuzsa