A két fólióból és egy fragmentulumból álló, összetartozó himnárium-töredékről Mezey László megjegyzi (Mezey 1983, 209, lásd a Bibliográfiát), hogy himnuszainak beosztása alapján a régi (középkori) premontrei szokást tükrözi. Megállapításával teljes mértékben összhangban vannak a zenei-dallamtörténeti elemzés eredményei.
A töredék metzi-német-magyar gótikus keveréknotációja (a kötött scandicus jelenléte) első látásra magyar vonatkozású emlékre utal. A himnuszok minden versszaka hangjelzést kapott, amely – a rendszeres éneklés bizonyítékaként – általában a pálos szerzetesek forrásaira jellemző, ám a töredékek notációja másféle írásmodort tükröz. Teljességgel hiányoznak anyagából a pálosok által következetesen kettős punctummal indított climacusok és összetételeik.
A fol. 1 nagyböjti himnuszanyagának vizsgálatával kizárható az egyházmegyés eredet is. A recto legfelső megmaradt sorában olvasható szövegtöredék a kompletóriumhimnusz (Christe qui lux es) 6. versszakának vége és a doxológia kezdete. Ezt követik már kottával az Ex more docti mystico és a Summi Largitor praemii himnuszok. Mivel a verzón ezek után közvetlenül a Szenvedés idejének Vexilla regis himnusza szerepel, az előbb felsorolt himnuszokat az első négy nagyböjti hétre szánták. E beosztást nem találjuk meg sem a magyar egyházmegyés hagyományokban, sem a pálosoknál, a premontrei úzusban azonban épp ez volt az előírás:
| Nagyböjt 1–4. hete (OPraem) | |
| vesperás | Audi benigne Conditor |
| kompletórium | Christe qui lux es et dies |
| matutínum | Ex more docti mystico |
| laudes | Summi Largitor praemii |
A vesperás himnusza elveszett, a másik három viszont a megjelölt sorrendben azonosítható; rubrikák nem láthatók.
A töredék premontrei eredetét a liturgikus beosztás egyezése mellett dallamainak vizsgálata is megerősíti. A schäftlarni kolostor 14. századi kottás premontrei himnáriumát (München, Bayerische Staatsbibliothek, Clm 17010, fol. 236r–v) használtuk összevetésül, amellyel néhány – az élő hagyományozásból adódó – egészen apró hangi eltérést leszámítva fol. 1 mindegyik himnusza egyezést mutat.
A fol. 2 az egykori himnárium szanktoráléjából származik, nyári szentek anyagát tartalmazza: Keresztelő Szent János (VI. 24.) Ut queant laxis, Szent László király (VI. 27.) Regis regum, valamint Szent Péter és Pál apostolok (VI. 29.) Aurea luce himnuszát. A László-tétel jelenléte az alkalmazott notáció használata mellett egyértelművé teszi a töredékcsoport magyar vonatkozását. A fólió másik két himnusza pedig szorosan kötődik a premontrei hagyományhoz, hiszen a fentebb említett schäftlarni forrás megfelelő tételeivel (fol. 240r) azonos dallamváltozatú.
Mindezek alapján a töredékcsoportot egy magyarországi premontrei himnárium (vagy azt magában foglaló pszaltérium) részeként azonosíthatjuk.
A fol. 2v alján feltűnik egy kvadrát notációs marginália lenyomata. A hajdani himnárium következő oldalának aljára jegyezte be valaki, és mielőtt megszárad volna a tinta, összecsukta a kéziratot. A friss kottázás átnyomódott a jelenlegi fol. 2v aljára. A premontrei rend karkönyveiben nem találunk egységes notációt, általában a szerzetesek letelepedési helyére jellemző (szekuláris) notációt követték. Ennek megfelelően mutatja e töredék főírása a metzi-német-magyar gótikus keverék kottaírás asszimilációjának szép példáját. A kvadrát notációs széljegyzetet talán egy külföldi műveltségű szerzetes készítette. — Ugyancsak a fol. 2 verzóján a Regis regum és az Aurea luce hangjegyei között menzurális fekete notációval írt hangjegyek rejteznek. Nem valószínű, hogy azok is az egykori szomszédos oldalról nyomódtak át. Inkább a másolási folyamat során használtak fel olyan pergamenlapot, amelyet korábban menzurális zene lejegyzésére szántak, és a már megkezdett kottázás eltávolítása nem sikerült maradéktalanul.
A fragmentulum rectóján az Ut queant himnusz dallama látszik, versóján pedig a Regis regum egy részlete, amelyet megszakít egy függőleges piros vonal. A sortörést, vagyis az előző himnusz végének beékelődését jelző elválasztás előtt még a custos is kivehető. Mivel a László-himnusznak csak az eleje hiányzik anyagunkból, és fol. 2 verzójának felső részén megtöri azt a János-himnusz utolsó sora, a kis töredéket egyértelműen onnan hasították ki.
A töredékcsoportot hajdan magában foglaló kéziratot Mezey szerint a 14. század második felében készítették, és az 1593–1594 között a török veszély miatt Somlóvásárhelyt elhagyó premontrei kanonisszák menekítették a pozsonyi klarisszák monostorába. A saját életüket is mentő premontrei apácák vendégsége hosszúnak bizonyult, nem érhették meg az otthonukba való visszatérést. Értékeik – a kódexekkel együtt – 1600 után a ferences nővérekre szálltak, ahol később felhasználták őket más kötetekhez. A szóban forgó töredékek egy 14. századi magyar ferences antifonále (Budapest, Egyetemi Könyvtár, Cod. lat. 119) könyvtábláira kerültek a kötés megerősítése végett, így maradtak fenn.
Szoliva Gábriel
Irodalom: Bálint, Sándor. „A somlóvásárhelyi premontrei apácák. A szegedi Szentlélek- és a bécsi Porta Coeli-kolostor között”, A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11 (1972): 291–303; Lukcsics, Pál. A vásárhelyi apácák története. Veszprém: Egyházmegyei Könyvnyomda, 1923.