Azonos kódexből származó töredékek:
Budapest, Egyetemi Könyvtár, Inc. 260 borítója, rendszerünkben F 722
Szombathely, Egyházmegyei Könyvtár, jelzet nélkül
Szombathely, Egyházmegyei Levéltár 48/E. fasc. 3
Budapest, OSzK, Inc. 387 borítója
A töredék ahhoz a graduáléhoz tartozik, amelyből az utóbbi évek intenzív töredékkutatása során összesen öt fólió került elő budapesti és szombathelyi gyűjteményekből. Az egykori kódex feltehetően ugyanabban a – talán nagyszombati – szkriptóriumban készült, mint az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár két antifonále-kötete (ms. I. 3c–d, lásd az F 722 töredék leírását).
A notáció minden részelemre kiterjedő vizsgálatának eredményei megerősítik a fragmentumok összetartozását: közösséget teremt pl. az f-kulcs rajza, amelynek félpunctumát minden esetben pontosan középen metszi a belső keretvonal, de minden méret (szisztémák, vonalközök) is egyezik. A töredékeken látott hangjelzés egyúttal az Esztergomi Antifonálék (Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár, Ms. 3. I.c és 3. I.d) notációjával is rokonítható, de nem lehet konkrét kódexpárokra gondolni, ezt kizárják a szerkesztésbeli különbségek. A „d” antifonále írása egy fokkal merevebb, szabványosabb, ott kilenc sorosak a fóliók, míg a graduáléban a „c” antifonáléhoz hasonlóan 8 sorosak. A „c” kódexben ráadásul cseh neumaszerkezetek (pes, scandicus, kvadrát custos) találhatók, amelyek lényeges különbségnek tűnnek. További analógiákat találtunk Eva Veselovska töredékkatalógusában (http://cantus.sk/); e leleteknél is ugyanerről az iskoláról/szkriptóriumról lehet szó, akkor is, ha mindegyik töredék egyéni vonásokkal is bír. A vizsgálat során az a benyomásunk alakult ki, hogy a szerkezetbeli eltéréseket felülírja az írásképek mélyebben gyökerező kapcsolata: a kották olyan fokú általános egyezést mutatnak, amely alapján biztosra vesszük, hogy a kódexek azonos műhelyből származnak. Jól érzékelhető a párhuzam a neumák megjelenítésében, tagolásának-kötésének módjában, a tollvastagságban, a stilizálás mértékében, az ízlésvilágban. A neumakészlet a kötött elemek fellazulásának tökéletesen megegyező stádiumára, azonos felkészültségű notátorokra utal. Vajon hol lehetett a szkriptórium? Egy felső-magyarországi, soknemzetiségű, gazdag íráskultúrájú egyházi intézményt képzelünk el az írások mögött, amelynek másolói alapvetően ugyanazt a hangjelzést művelték, csak a keverék arányain módosítottak olykor, feltehetően egyéni preferenciáik, iskolázottságuk, származásuk szerint, egyszer cseh, másszor magyar, harmadszor német elemeket hangsúlyozva.
Gilányi Gabriella
Czagány Zsuzsa