Szendrei Janka 1981-ben készített kéziratos jegyzetei alapján (Zenetudományi Intézet, Régi Zenetörténeti Osztály, „Szendrei-szekrény”) a könyv a szombathelyi múzeum könyvtárának (a mai Berzsenyi Dániel Könyvtár elődjének) őre, Pável Ágoston hagyatékából származik. Szendrei idejében a töredék még rajta volt a hordozókönyvön. Lefejtésére és restaurálására 2005-ben került sor.
A hordozókönyv Georg Spindler német, kezdetben lutheránus, majd a reformáció kálvini ágát követő és művelő teológus (c1525–1605) 1596-ban kiadott prédikációit tartalmazza. A könyv egyik possessora, Johannes Cilikius (Cilikius János) nevét a wittenbergi egyetemre 1663-ban beiratkozott magyarországi diákok közt találjuk (vö. Mályusz Elemér szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. XIV. Budapest 1930; Asztalos Miklós: A wittenbergi egyetem magyarországi hallgatóinak névsora, 1601–1812, online: https://library.hungaricana.hu/hu/view/MagyarProtestansEgyhaztortenetiAdattar_014_1930/?pg=131&layout=s&query=cilikius). Feltehetően ugyanarról a Cilikius Jánosról van szó, aki 1662-ben még a jénai egyetemen tanult, és Johannes, Hungarus-ként szerepel az ottani jegyzékben (vö. Mokos Gyula, Magyarországi tanulók a jénai egyetemen, Budapest, 1890). A wittenbergi diákok névsorában mint „Johannes Cilikius Teplicio – Hungarus” jelenik meg, vagyis feltételezhetjük, hogy a Felvidékről származott. A „Teplicio” helymegjelölésen talán a Lőcse mellett fekvő Szepestapolcát (ma Spišská Teplica, Szlovákia) érthetjük. Korabeli feljegyzésekből ugyanis tudjuk, hogy 1698-ban, azaz mintegy 35 évvel egyetemi tanulmányai után Cilikius János tagja volt Lőcse város tanácsának, sőt, azon héttagú testületnek is, amelynek feladata az adószedés gördülékeny menetének biztosítása volt a városban (vö. Matúš Kaščák, „Špecifiká správy poddanských majetkov Levoče v 16. – 18. storočí”, HISTORICA 51 (2020), Zborník Filozofickej fakulty Univerzity Komenského v Bratislave, 119–178, 143). Georg Spindler prédikációgyűjteményét már bizonyosan lőcsei városi tanácstagként birtokolta. A könyv belső címlapján Cilikiusé mellett egy másik, 1724-ből származó, meglehetősen kifakult tulajdonosi bejegyzést is találunk: Koczor Ádámét, aki talán azonos a 18. század első feléből származó tárgyalási és anyakönyvi iratokban felbukkanó, ezekben kőszegi lakosként föltüntetett nemessel (vö. Komáromy András és Pettkó Béla (szerk.): „Nagy Iván” családtörténeti értesítő 1900/2, Magyarország családai, 154).
A possessorokból kirajzolódó könyvtörténet alapján Spindler postilláinak bekötésére a Felvidéken, a Szepességen kerülhetett sor a 17. század első felében. Ezt megerősíti a borítóként felhasznált, bizonyosan cseh provenienciájú kódexlap is, amelynek anyakódexe talán a Csehországból menekülőkkel együtt került a Szepességre, hogy ott, valamelyik könyvkötő műhelyben kötészeti nyersanyagként szolgáljon.
A töredék kottaírása a cseh gregorián notáció korai (14. század előtti), erős metzi hatást mutató korszakának dokumentuma. A fragmentum a Pünkösd, illetve Szentháromság utáni utolsó vasárnapok misetételeiből őrzött meg néhányat, vagyis a bifóliót az anyakódex temporále-részének végéről szakították ki. Az első lapon a 20. vasárnap introitusa, olvasmánya és evangéliuma maradt fönn, ezt követi – feltehetően egy további, mára elveszett bifólió után – a második lap a 23. vasárnap csaknem teljes proprium-énekanyagával. Ezek az énektételek a középkori misekódexek Európa-szerte megállapodott rendjéhez igazodnak, egyetlen kivétellel: az Alleluja Lauda anima ebben a funkcióban viszonylag ritkán fordul elő. Jelenléte a cseh források Pünkösd utáni alleluja-sorozataiban sem következetes: a késő középkori cseh és morva graduálék többnyire az Alleluja De profundis-t helyezik a liturgia e pontjára, s inkább kivételként használják a Lauda animát. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy ezt a darabot egyfajta archaizmusként őrizte meg a közép-európai (cseh, lengyel) térség egy-egy forrása (lásd pl. Graduale ex Kouřim, Praha Národní knihovna XIV A 1, f 160v, online: http://www.manuscriptorium.com/apps/index.php?direct=record&pid=AIPDIG-NKCR__XIV_A_1_____3T6M8OC-cs, ezekhez sorolhatjuk kivételes előfordulását is néhány magyarországi periférikus kódexben, mint az Ulászló- vagy a Kassai-graduále), hiszen korai francia (többek között premontrei), itáliai, délnémet kéziratokban bukkanunk a nyomára (vö http://cantusindex.org/id/g02454). A tétel egyébként az európai forrásokban egybehangzóan a 8. tónusú karácsonyi Alleluja Dominus dixit kontrafaktumaként jelenik meg: töredékünkön is ezzel a dallammal szerepel (vö. Karlheinz Schlager, Thematischer Katalog der ältesten Alleluia-Melodien aus Handschriften des 10. und 11. Jahrhunderts. Erlanger Arbeiten zur Musikwissenschaft Band 2, München, 1965, nr. 271; uő, Alleluia-Melodien I bis 1100. Monumenta Monodica Medii Aevi VII, Kassel, Basel, etc. 1968, 137–138).
Czagány Zsuzsa