Makulatúra: RMK I, 122=RMNy 374: Telegdi Miklós: Az evangéliumoknac, melyeket vasárnapokon… prédicálni szoktanac elseo resze… Bécs 1577., ff 2, cf S. Fr. l. m. 97; 3 fragmentula membr.
A Pálos Könyvtár fragmentumai között található izgalmas töredékpár (F 685, F 691) egy 15. századi pálos vesperáléból származik. Egykor a pozsonyi jezsuiták tulajdonában álló nyomtatott kötetet borít mindkettő. A hordozókönyvek az abolíciós anyaggal kerülhettek Budára, az Egyetemi Könyvtár gyűjteményébe, majd Pestre – ezt követően a Központi Papnevelő Intézet Pálos Könyvtárba.
A hordozók, possessoraik, valamint a kötésekből kikerült kísérőanyag elemzését lásd Madas Edit, „Adalékok a Központi Szeminárium Pozsonyból származó kódextöredékeinek provenienciájához,” Ars Hungarica, 17(1989), 47-50.
A kutató különleges helyzetben érezheti magát e leletek vizsgálata során, hiszen a töredékek tartalma a Zágráb melletti kolostor, Remete régóta ismert pálos antifonáléjának (HR-Zmk MR8) idevágó részével összevethető, s ezzel a pálos gregorián dallamok renden belüli variálódásának mértéke is tanulmányozható – sajnos a pálos forrásanyag általános hiátusai miatt általában kevés lehetőség kínálkozik ilyen típusú elemzésre.
A Fr. l. m. 97-es töredék (F 685) pálos provenienciája mindenekelőtt egy érdekes tartalmi érvvel támasztható alá. A rubrikával is jelzett Spinea corona („Töviskoszorú”) ünnep (május 4.) Magyarországon kizárólag szerzetesrendeknél mutatható ki, az esztergomi főhagyomány nem őrzi. A domonkosok mellett a pálosok is megtartották, méghozzá a Szent Domonkos-zsolozsma mintájára írt offíciummal. Sajnálatos, hogy nem a matutínumból idéz a töredék, a remetei kódexben ugyanis csak a vesperás és a laudes szerepel kottával, ezen túl kizárólag szöveg van beírva a kódexbe, ami azt jelenti, a pálos Spinea corona-zsolozsma matutínumának dallamai nem maradtak fenn. Kihasználható ugyanakkor az itt látható egyetlen proprium énektétel – Magnificat-antifóna – arra, hogy azt a remetei mellett a pálos töredéken is tanulmányozhassuk.
Hiába követik a pálosok minden fontos ponton Esztergom hagyományát attól szinte elválaszthatatlanul, a töredék a Spinea corona-ünneppel olyan meghatározó különlegességet tár elénk, amely a két rítust – a pálosok változatát és az esztergomi egyházmegyés variánst – egyértelműen elválasztja egymástól. A töredéken látható Gaude felix mater ecclesia Magnificat-antifóna az első vesperás záró tétele, amely hangról hangra megegyezik a remetei antifonále ugyanitt található dallamával.
A töredéken ezt megelőzően Inventio Crucis ünnepének (május 3.) énekanyaga szerepel: a második vesperás tételei. Az anyagközlés módjában érdekes különbséget fedezhetünk fel a két pálos forrás között. Töredékünk variánsa teljesebb módon, kottával írja ki az ünnep laudesbeli antifónasorozatát a vesperás számára, az utolsó két tétel olvasható a fennmaradt részben (a4 Orabat Iudas Deus, a5 Cum orasset Iudas). Onnan tudjuk, hogy ez a második vesperás és nem a laudes, mert az antifónák után rögtön responzórium prolixum következik: Per tuam crucem salva nos, amely az esztergomi rítusban is az ünnep második vesperásának proprium-tétele. (Az első vesperásban a Tuam crucem adoramus a kijelölt responzórium, vö. Kovács Andrea (ed.), Corpus Antiphonalium Officii Ecclesiarum Centralis Europae V/B Esztergom/Strigonium Sanctorale, MTA ZTI, Budapest, 2006, 63–64). A verzóra csúszik át a responzóriumhoz tartozó doxológia, illetve a második vesperás Magnificat-antifónája.
Mi látható ugyanitt a remetei antifonáléban? A második vesperás anyaga a Magnificat-antifóna kivételével nincs kikottázva, egy rubrika igazítja el az olvasót: az antifónákat és a zsoltárokat, valamint a himnuszt és a verzikulust a laudesből kell ismételni. A remetei forrás a vesperás-responzóriumot incipittel írja ki, de tévesen V. jelöléssel. A töredék hiába közöl az antifónákat és a responzóriumot illetően teljes lejegyzést, pl. a himnusz- és a verzikulusválasztásról nem ad semmiféle iránymutatást. Összességében a kétféle verzus-útmutató közlésmódja eltérőbb nem is lehetne, pedig pontosan ugyanarról a tételsorozatról van szó. A különbözőség oka az eltérő könyvtípusban rejlik: töredékünk ugyanis vesperále, tehát a laudest, amelynek az antifónáit a vesperás ismétli, nem írja ki.
A vesperále másik töredékének tartalmával (Fr. l. m. 103, F 691) is szerencsénk van. Ismét a domonkos-szál domborodik ki: a Keresztelő Szent János-zsolozsmatételek előtt ugyanis Szent Domonkos Translatiójának ünnepéről (május 24.) megemlékező tétel, a Transit pauper ad regni solium antifóna részlete dokumentálható. Feltehetően vesperás-antifóna a funkciója, bár a tétel végén a Magnificat nincs jelölve, csak a zsoltárdifferencia (evovae) látszik. Szent Domonkos ünnepeinek közlésében az MR 8 kissé másképp jár el: a töredéken megjelenő antifónát az augusztus 5-i Domonkos fő ünnepen tünteti fel a kódex az első vesperás záró antifónájaként. A Domonkos-história a remetei pálos kódexben alapvetően kotta nélkül szerepel, csak szöveggel és üres kottasorokkal, kivéve a canticum-antifónákat, ahol a hangokat is beírták a szöveg fölé.
Dobszay László a história megjelenését a remetei kódexben Zágráb közelségével hozza összefüggésbe (Dobszay L., Corpus antiphonarum. Európai örökség és hazai átalakítás, Budapest, Balassi, 2003, 129), ahol erős domonkos hatás érte a helyi liturgiát a 14. század elején. Nem biztos, hogy megelégedhetünk ezzel a magyarázattal, hisz a kép igencsak ellentmondásos. A második Domonkos-ünnep, a Translatio megtartásáról ugyanis nem a remetei kódexből, hanem a töredékről szerezhetünk tudomást. Az MR 8-ban egyáltalán nem látható a translatiós ünnepre utaló tétel: Keresztelő Szent János ünnepe előtt közvetlenül Ilona királynő zsolozsmájának énekei szerepelnek (május 22.). Ennek ellenére a translatiós ünnep megtartása bizonyos, hisz az a pálos kalendárium része, de ebben az esetben commune énekekkel képzelhetjük el, legalábbis a remetei antifonáléban, jelentősebb megemlékezésre utaló nyom nincs. Mindebből arra következtethetünk, hogy a Domonkos-ünnep/ünnepek pálos beiktatása feltehetően nem Zágrábbal, hanem egy általánosabb pálos gyakorlattal hozható összefüggésbe. Legvalószínűbben a közös szerzetesi szabályzat sejlik fel a háttérben – Domonkos kanonokként Szent Ágoston reguláját követte, akárcsak a pálosok vagy a premontreiek –, semmint valamiféle kézzelfogható zágrábi kapcsolat. Kérdés persze, hogy a töredékek egykori anyakódexében hogyan szerepelt Domonkos főünnepe. Hogy hasonló pompa övezte-e, azt az arról tanúskodó fennmaradt részlet híján sajnos nem tudhatjuk meg.
Ami a Keresztelő János-énekeket illeti, a rektón elkezdődő vesperás átnyúlik a verzóra, a responzórium vége is ott van a doxológiával és a Magnificat-antifónával. Utána viszont, a töredék műfajának megfelelően nem a matutínum, hanem a második vesperás következik: „In secundis vesperis antiphona”, majd elkezdődik az Elizabeth Zachariae, amely megint a laudes kezdőtétele (is) volna.
A dallamalakokban tökéletes átfedés látható a pálos források között: csaknem minden részletre kiterjedően egyeznek. Ez érvényes a variálódás legelemibb, felületi rétegére, a neumaelosztásra, vagy a neumaformák megválasztására is (pl. arra, hogy a lejegyző kötött, vagy pontokból álló climacust használ-e éppen, illetve, hogy a postpunctumokat miképp köti).
A két töredék kottaírását is pontosan el tudjuk helyezni a kronológiában. A hagyományos esztergomi írásmód maradványa a függőleges pontsorozatok megtartása a climacusban és összetételeiben, akár annak árán is, hogy egyes punctum-elemek (pl. torculus és porrectus) kisebbre írottak, leválnak a jelről, hogy elférjenek a kottaszisztémákban: ez a leválasztó gyakorlat a 15–16. századi pálos írásmódra jellemző, a 15. század második felének pálos forrásaiban gyakori. Ugyanakkor a Pálos Könyvtárban őrzött pálos graduále stilizáltabb, mereven szögletes pálos kottaírásától az antifonále-töredékek hangjelzését megkülönbözteti a cseppformák alkalmazása, amely az írásképnek hajlékonyabb, archaikusabb jelleget kölcsönöz. A clivis szárelemének íve is kifutóvonalas cseppformában végződik, ez a rajzolat, illetve a hangok hosszabb vonással ábrázolása (pes, clivis), valamint a régi módon ligált scandicus és mindenféle kötött neumaösszetétel arra utal, hogy e pálos notátor a hagyomány egy korábbi változatával írt, mint a graduále (Fr. l. m. 122, 123, 124) másolója, s az íráskép tömörsége is azt sejteti, ez a hangjelzés időben inkább az MTA Könyvtár 10 db pálos graduále-töredékének kottájához áll közel (vö. MTA Kvt., T 292, rendszerünkben F 21).
Gilányi Gabriella