A tihanyi monostor hányattatott, bencés szerzetesi életet nélkülöző végvári időszakának értékes történeti forrása a Pannonhalmi Főapátsági Levéltárban őrzött, 1585 és 1589 között írt papírkézirat, Pisky István várkapitány számadáskönyve, Regestuma. A kapitány íródeákjai által vezetett, kiadások és bevételek elszámolásait tartalmazó kéziratot egy kottás misekönyv (missale notatum) bifóliuma borítja. A különleges borítótöredék tartalmával korábban Erdélyi László OSB, Szigeti Kilián OSB, Szendrei Janka és Dobszay László foglalkoztak. Szigeti a Regestum története alapján tihanyi bencés eredetűnek vélte, ám nem vizsgálta mélyebben annak liturgikus és zenei tartalmát. Szendrei Janka nem látta kellően bizonyítottnak a bencés eredetet, zenei notációját az esztergomi hagyományba tartozónak tartotta. A ma hozzáférhető hazai és külföldi középkori liturgikus források, és az összehasonlító liturgia- és dallamtörténet eszközei, valamint a zenei paleográfia kutatásához használható újabb adatbázisok mélyebb bepillantást engednek a Pisky-féle kódextöredék történetébe.
A misekönyv-töredék első fóliója Szilveszter pápa emlékezetének (dec. 31.) részletével kezdődik, majd a karácsony nyolcadába eső vasárnappal folytatódik. A második fólión a vízkereszt utáni második vasárnap anyaga olvasható az Alleluja végétől, valamint a harmadik vasárnapé az episztoláig. A Regestum kötéséhez használt két fűzéserősítő pergamencsík és a gerincre varrt további pergamentöredék az egykori misekönyv egy további fóliójából származik, mindhárom hatvanadvasárnaphoz tartozó tételek kisebb-nagyobb részletét őrizte meg.
A liturgikus szövegek (olvasmányok és orációk) több olyasféle archaizmust mutatnak, amely a magyar középkori forrásokból ismeretlen. A vízkereszt utáni második vasárnap anyagában második helyen bejegyzett, vagyis tetszés szerint választható postcommunio (Auxiliare Domine populo tuo) perdöntő lehet a töredék provenienciája szempontjából: kizárólag két 11. századi itáliai monasztikus miseforrásban találtunk rá (ld. https://digi.vatlib.it/view/MSS_Vat.lat.4770/30; https://digi.vatlib.it/view/MSS_Arch.Cap.S.Pietro.F.12).
A töredék zenei notációja szoros értelemben esztergomi típusú, és jól beleillik annak a 14. század első feléből ismert példái közé. Dallamtörténeti elemzéssel további jellemzőket ismerhetünk fel: (1) a dallamkészlet a közép-európai egyházmegyés szokásoknak megfelelően pentaton dialektusú; (2) a szövegek és dallamok egymáshoz rendelése egy Esztergomtól nem függő magyarországi egyházmegye szokását tükrözheti; (3) a dallamváltozatok pedig ugyancsak efféle, jelenleg pontosabban nem meghatározható forráshagyományra mutatnak. A töredék korát a betűírás és a zenei notáció alapján a 14. század első felére tehetjük.
Az egykori missale notatum liturgikus tartalmában tehát két réteg különíthető el: egy archaikus, monasztikus párhuzamot mutató szöveganyag és egy kortárs egyházmegyés mintájú énekanyag. A töredéket magába foglaló kódex akár úgy is készülhetett, hogy a szkriptor egy kötetbe másolta saját, regionális énekhagyományának tételeit és egy régies szakramentárium szövegét. Minthogy a szövegforrás monasztikus kötődése erősen valószínűsíthető, komoly esélye van, hogy a Pisky-féle töredék valóban bencés eredetű és a tihanyi szkriptóriumban készült. Életszerű feltevés, hogy a 16. század elején a monostort elhagyó szerzetesek idejétmúlt szerkönyvként maguk mögött hagyták, és az érkező íródeákok egyike e kötet lapjaiból készített kéziratához borítót. Ha gondolatmenetünk igaz, a Pisky-féle töredék igazolja, hogy a tihanyi bencések a 14. század elején ugyanazt a kottaírást használták a monostorban, mint a katedrálisok mellett működő szkriptóriumok írnokai, valamint miseénekeik sem különböztek lényegesen a püspöki székesegyházakétól (legalábbis karácsony és vízkereszt környékén biztosan nem). A korból másféle, igazoltan magyar bencés használatú kottás forrásról nincs tudomásunk.
A töredék fizikai leírását és részletes tartalmi elemzését lásd a bibliográfiában megadott tanulmányban. (Digitálisan elérhető a Bibliotheca fül alatt.)
Szoliva Gábriel