Forrai Magdolna M. Gregoria iskolanővér kezéből került Szendrei Janka íróasztalára, majd az ő halála után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének Dobszay-könyvtárába ezen antifonále-töredék. Szendrei Janka a forráskatalógusában F 337 alá sorolt töredéket 14. századi eredetűnek vélte, notációja alapján pedig erdélyi provenienciát valószínűsített. Az alkalmazott neumák és összetételeik, a négy vörös vonal, a custos hiánya (a sorok végén későbbi custos-bejegyzések tűnnek fel) mind magyarországi eredetre utalnak. A magyar notáció történetéről írt alapvető munkájában Szendrei tovább elemzi a kottaírást. Kiemeli a climacus-forma sajátos, fekvő virgával (virga iacens), vagy szemléletes elnevezést használva „kalappal” indított változatát, amely a korai írásokban – köztük e töredék esetében is – önálló mellékalakként tűnik fel. Későbbi kurzív kottaírásokban e sajátos vízszintes karakter a magyar notáció climacusát indító kettős punctum összevonásának tűnik. (Vö. Kájoni János ferences egyházzenész 17. század végi kurzív gregorián notációjával, amelyben ugyancsak fekvő hullámvonallá olvad össze a climacust indító két punctum.) A töredék egységes és összetett rendszert alkotó kottaírását Szendrei egy erdélyi, ill. tágabb értelemben kelet-magyarországi, jelenleg ismeretlen íróműhely alkotásának tartja. Gilányi Gabriella monográfiájában még szélesebb forráskörre hivatkozva igazolja, hogy töredékünk jellegzetes climacus-formája az erdélyi notációs hagyományba illeszkedik, hiszen számos 14–15. századi erdélyi zenei fragmentumon kimutatható.
A töredék verzójának margóján lábnál egy későbbi (15–16. századi?) kéz kurzív magyar notációval készült hangjelzését találjuk, amely azonban nem mutatja az említett erdélyi sajátosságokat. A climacust például az általánosan elterjedt kettős punctummal kezdve írja. Mindez nem mond ellent a töredék főírásáról elmondottaknak, inkább arra utalhat, hogy a késő középkori erdélyi énekesek és notátorok között eltérő műveltségű személyek is dolgoztak.
A töredék magyarországi eredetéhez a liturgiai vizsgálat eredményei alapján sem férhet kétség, hiszen a szanktorále közölt ünnepei között (júl. 22. – aug. 6.) szerepel Szent László király temetése (Depositio Sancti Ladislai regis, júl. 29.). A rektó oldal egészét Mária Magdolna ünnepének zsolozsmatételei teszik ki. A laudes Fundans Sion himnusza (AH 45a,8) a magyar hagyományban nagyon ritkán adatolt. A kottás források közül csak egy pozsonyi antifonáléban (Kn 3) találjuk meg rubrikált formában, és néhány esztergomi breviárium őrzi (Str-67, Str-110, Str-1829; ld. CAO-ECE V/B Esztergom / Strigonium (Sanctorale), ed. Andrea Kovács, MTA Zenetudományi Intézet, Budapest, 2006, 137–138), míg a középkori erdélyi liturgikus forrásokból hiányzik (ld. CAO-ECE VII/B). A második vesperáshoz rubrikázott Dic nobis Maria himnusz (!) kezdete a húsvéti szekvencia (Victimae paschali laudes) egy sorát, Mária Magdolna és a tanítványok elképzelt párbeszédét idézi. Sem hazai, sem külföldi hagyományokban nem találtuk meg e tételt himnusz funkcióban. A töredék Mária Magdolna-zsolozsmájának tételrendje máskülönben az esztergomi szokásrendhez áll közelebb, nem az erdélyihez.
A verzó oldal Szent László rubrikái között az első vesperás Sancte Ladislae antifónája érdemel figyelmet, hiszen az a legtöbb László-offíciumtól idegen. Minden valószínűség szerint nem eddig ismeretlen antifónáról van szó, hanem egy szepesi forrásból (Sc-6374) ismert alkalmazásról: a hitvallók „Sancte N. confessor Dei…” kezdetű antifónáját Szent Lászlóval jegyezték le (ld. CAO-ECE V/B, 130; vö. Kovács Andrea, „Vergente mundi vespere. Egy ismeretlen Szent László-himnusz a Szepességben és Sittenben”, Magyar Könyvszemle 134 (2018/2): 131).
Miként Dobszay László rámutatott, a töredék a Jakab-offíciumot az erdélyi gyakorlattal szemben az apostolszentek közös részéből rubrikázza, az Anna-offícium pedig a könyv függelékében lehetett, erre utal a rubrika „invenies infra” kifejezése. Ugyancsak Dobszay írta a töredékről, hogy bár a szkriptor Szent István vértanú testének megtalálásához (aug. 3.) a karácsonyi ünnep (dec. 26.) tételeit írta, azaz nem ismerte a saját offíciumot, a matutínumba rubrikázott responzóriumok sorrendje rendhagyó. A harmadik responzórium (Videbant omnes Stephanum) szövege is szokatlanul, eltérő múlt időt használva kezdődik (Viderunt omnes Stephanum), amelyre se hazai, se külföldi példát nem ismerünk jelenleg.
Noha a töredék dallamvariánsai az esztergomi forrásokéval mutatnak rokonságot, világosan látszik, hogy eltérő hagyományt tükröznek. A liturgikus szempontból rendhagyó megoldások és a kottakép egyaránt azt sejtetik, hogy a fragmentum egy karakteres magyarországi mellékhagyomány emléke, amelyet az említett erdélyi régiónál pontosabban meghatározni egyelőre nem lehetséges.
Szoliva Gábriel