Az F 45 és F 332 számot viselő fragmentumok egy késő 15. századi magyarországi antifonále proprium de sanctis részéből származnak. A kottaírás az esztergomi notációnak azokhoz a késői regionális változataihoz illeszkedik, amelyeket elsősorban a töredékkutatás eredményeire támaszkodva nevezünk „erdélyinek”, illetve – Szendrei Janka nyomán – „kelet-magyarországinak” (vö. Bibliográfia).
F 45 liturgikus-zenei tartalma több szempontból zavarba ejtő. A leginkább szembetűnő „anomália” a zsolozsmák válogatása a töredék rektóján. A Pálforduló (január 21.) offíciumának utolsó tétele (Hodie electorum omnium) és az Ágota-zsolozsma (február 6.) kezdő antifónája (Veni electa mea) között ugyanis a február 2-iki Gyertyaszentelő- és az egy nappal későbbi Balázs-ünnep csupán rubrikával szerepel. A rubrika utasítása szerint a Gyertyaszentelő-napi énekeket a kódex 70., a Balázs-históriát a 78. fólión kellett keresnie a zsolozsmázónak. Ez rendkívül szokatlan, hiszen legalábbis a Gyertyaszentelő-napi zsolozsma valamennyi forrásban kivétel nélkül a kalendáriumban elfoglalt helyének megfelelően szerepel kiírva, saját tételekkel. Nem rubrika szokott tehát figyelmeztetni az ünnepre, s az antifónákat és responzóriumokat sem máshonnan kellett átemelni az ekkor énekelt zsolozsmába. Csak azzal tudjuk magyarázni a szokatlan jelenséget, hogy a kódex másolója, aki a szöveg- és dallamanyagot feltehetően részenként másolta az előtte fekvő mintapéldányból az újonnan készülő kódexbe, tévedésből máshol folytatta a munkát, mint ahol előzőleg abbahagyta, s mire észbe kapott, már túl sokat írt le ahhoz az új részből, hogy betoldhassa a kihagyott szakaszt. Ezért végigírta az Ágota-zsolozsmát, majd utána jegyezte le a két kihagyott ciklust a kódex 70. és 78. fóliójától kezdve. S hogy a hiányra fölhívja a figyelmet, az eredetileg minden bizonnyal az Ágota-zsolozsma rubrikájának szánt helyre a Gyertyaszentelőre és a Balázs-offíciumra vonatkozó utasítást jegyezte be. Ennek következtében viszont az Ágota-rubrikát kénytelen volt beszorítani a következő kottasorba.
A következő különlegesség az Ágota-offícium első vesperásának Magnificat-antifónája. A Beata Agathes ingressa látszólag megegyezik a magyarországi források többségében ezen a helyen állandósult tétellel. A töredéken fennmaradt darabot közelebbről szemügyre véve azonban kiderül, hogy az egyezés csupán a szöveg elejére korlátozódik: a Beata Agathes ingressa carcerem szövegkezdet után a töredék antifónája másképp folytatódik, s az általánosan elterjedt 7. tónusú dallam helyett (MMMAe 7259) egy egyszerűbb és rövidebb 1. tónusú dallammal társul. Ez az 1. tónusú, rövidebb szövegű antifóna az európai forrásokban jóval ritkábban fordul elő, mint 7. tónusú párja: szinte kizárólag a délnémet térségből adatolható. Forrásai közt szerepel az ezredforduló táján készült St. Galleni „Hartker”-antifonále (Sankt-Gallen, Stiftsbibliothek, 390, p. 122.), illetve feltűnően sok monasztikus (bencés, ciszter) kódex: Antiphonale OSB Weingarten: Stuttgart, Württembergische Landesbibliothek, HB.I.55 (f. 38v); Antiphonale OSB St. Lambrecht: Graz, Universitätsbibliothek, 29 (f. 277v); Antiphonale OSB Mondsee: Wien, ÖNB, Cod. 1890 (f. 87v); Antiphonale OSB Einsiedeln: Einsiedeln, Stiftsbibliothek, 611 (f. 176r); Antiphonale OSB Praha /St. Georg: Praha Národní knihovna České republiky, XIV.B.13 (f. 77r); Antiphonale OSB Zwiefalten / Reichenau: Karlsruhe, Badische Landesbibliothek – Musiksammlung, Aug. LX (f. 49r). Magyarországi előfordulásáról eddig nem volt tudomásunk: töredékünk az antifóna első, hangjelzést is tartalmazó hazai lejegyzése.
Az F 332-es fragmentum az anyakódex őszi szanktoráléjából származik. Ma is az őrzőiratot borítja, mivel azonban nincs hozzáragasztva, csupán középütt két helyen cérnával hozzáöltve, mindkét oldala hozzáférhető. A belső oldalon szerencsésen megőrződött fóliószám elárulja, hogy a töredéket az eredeti antifonále 138. fóliójából vágták ki. A mintegy fél levélnyi fragmentumon a Mindenszentek-napi zsolozsma részletei maradtak fönn. A rektó fölső sorában a Beati quos elegisti antifóna vége látszik a 8. tónusú Te decet hymnus zsoltárdifferenciával. Mivel utána verzikulus és responzórium következik, nyilvánvaló, hogy az egyik nokturnus harmadik antifónájáról és első responzóriumáról van szó. A Beati quos elegisti antifóna a középkori Magyarország peremvidéki – erdélyi és szepességi – forrásaira jellemző, a központi esztergomi hagyományvonalat képviselőkben nincs nyoma. (vö. Kovács Andrea ed., Corpus Antiphonalium Officii Ecclesiarum Centralis Europae V/B Esztergom / Strigonium (Sanctorale), MTA Zenetudományi Intézet, Budapest, 2006, 177; Kovács Andrea ed., Corpus Antiphonalium Officii Ecclesiarum Centralis Europae VII/B Transylvania–Várad (Sanctorale), MTA Zenetudományi Intézet – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Kutatócsoport, Budapest, 2010, 123.) A töredéken megőrződött két responzórium elrendezése hasonló irányba mutat: az antifóna után rögtön következő, és ezért a nokturnus responzóriumrendjében az első helyen álló Beati qui persecutionem patiuntur, illetve a töredék versóján olvasható második Beati pauperes spiritu tételeket ugyanebben a sorrendben és ugyanebben a liturgikus funkcióban – a Mindenszentek-napi matutínum harmadik nokturnusában – a szepességi-bártfai breviáriumokban találjuk (Kovács, CAO-ECE V/B, 159, 177.). Az egykori anyakódex feltételezhető provenienciáját F 332 hordozóirata, az 1571-ben készült és minden bizonnyal a Szepesi Kamarához benyújtott sárospataki bordézsmajegyzék is megerősíti.
Czagány Zsuzsa