A lefejtett töredék egy antifonáléból származó teljes fólió, amely a Gyümölcsoltó Boldogasszony-ünnep zsolozsmájának részletét tartotta fönn: a matutínum második és harmadik nokturnusát. A fragmentumot németgót notációval jegyezték le (elemzést lásd alább). Az ún. Hufnagelschrift Németalföld és a szűkebb Rajna-vidék kottaírása volt a középkorban. Kezdetben adiasztematikus neumaírásként használták, majd helyi reformszkriptóriumok dolgozták át vonalrendszerre a 12. században Arezzói Guido elvei szerint, s ezzel megalkották a kor egyik legfejlettebb notációszisztémáját. A Hufnagelnotáció jelkészletében német és metzi neumák keveredtek, jellegzetessége a patkószög alakú virga (szillabikus alapneuma), illetve a kerek clivis. A vonalrendszeres változat az első időkben hajlékony, kerekded formáiról ismerhető fel, e formák később, a gotizáló tollkezelés terjedésével – a kódexek méretének növekedése során – egyre merevebbé-szabályosabbá-szögletesebbé alakultak át. A notáció termőhelye Liège, Köln, Utrecht és Münster környéke, innen terjedt a Rajna mentén egyre délebbre, majd Kelet-Európába is, mindenekelőtt a német lovagrend terjeszkedése révén: a 15. században már igen nagy területen művelték. Mindez megnehezíti a források kottaíráson alapuló eredetmeghatározását, különösen a 14–15. századi Hufnagelnotációval leírt töredékek esetében, amelyeknél így nagyobb hangsúlyt kell fektetni a liturgikus tartalom és a dallamvariánsok vizsgálatára.
A középkori Magyar Királyságban a német gótikus notációt nem művelték hivatásos szkriptóriumokban, alkalomszerű kivétel a Csukárdi Misszále (Csukárd, falu Pozsony megyében), amelyben a kotta lejegyzője, a helybéli plébános, Henrik, vesztfáliai származású, azaz idegen iskolázottságú volt. (Gyulafehérvár/Alba Iulia, Batthyaneum, MS. II. 134, digitális másolata elérhető a manuscriptorium oldalán:
https://www.manuscriptorium.com/apps/index.php?direct=record&pid=NLR___-NLORB_MS_II_134___0PHLPN4-ro ; leírását, tartalmát lásd: https://usuarium.elte.hu/book/1190/view). Ez az adat pusztán a Hufnagelnotáció magyarországi megjelenésével kapcsolatos érdekesség, amely nem tanúskodik a 15. századi általános írásgyakorlatról. A németgót notációt őrző kódextöredékek esetében tehát mindig idegen – németalföldi, német, lengyel területről való – anyakódexszel kell számolnunk, a magyarországi eredet biztosan kizárható.
A szóban forgó pergamen levél majdnem teljes, csupán a négy sarkát vágták le. Külső, verzó oldalán a tinta megkopott a borítóként töltött évszázadok során, a belső oldal viszont ép, és támpontot ad a vizsgálathoz. Az R 492 jelzet alatt a Nagykönyvtár a debreceni kollégium 1691 és 1706 között feljegyzett javait és beszerzéseit tartalmazó katalógust őriz. E napló többek között az iskola fenntartása számára létrehozott alapítványok adományait rögzíti, ezek között Apafi Mihály sóadományát, amelyre, mint kuriózumra a könyvtár régi katalógusa is utal a hordozó leírásánál. Apafi Mihály erdélyi fejedelem 1667-ban létesített alapítványt a debreceni iskola fenntartására: „A sok háborúságok és az hazának sok ízbeli pusztíttatásai miatt patronusaitól elhagyott Debreceni Kollégiumunknak megfogyatkozott állapotát, kötelességünkből istenes tekintetbe vévén annak szükségére dézsi aknánkról rendeltünk 2000 kősót annuatim adatni.” (Lásd Gazdag István, Debreceni alapítványok az első világháború előtt. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve 14/8 (1987), 80.) Az adományok változatosak voltak, Apafi Mihályhoz hasonlóan sokan a diákok élelmezésére adományoztak, mások a kollégiumi kántus tevékenységét kívánták ily módon segíteni.
Nem tudjuk pontosan, mikor kötötték be a jegyzéket – bekötött füzetbe írtak-e, vagy csak a későbbiekben védték meg pergamen borítóval a naplót. A töredék kopásának helyei és behajtásai megmutatják, hogy a kötet szokatlanul hosszú alakú volt, és a gerinc alapján az is látszik, hogy meglehetősen vaskos lehetett. Hogy vajon miért külföldi töredékbe kötötték a katalógust, erre alább, a proveniencia meghatározásakor visszatérünk.
A töredéken a március 25-i Mária zsolozsma tételei azonosíthatók, végig kiírt matutínum-antifónák és responzóriumok, azaz nem részleges, hanem teljes proprium-zsolozsmaciklus tárul fel a fólióról. A responzóriumok kiválasztása kevésbé segíti a töredék provenienciájának azonosítását. Annál beszédesebb a matutínum harmadik nokturnusának antifóna-sorozata. Nem maguk a tételek figyelemreméltóak, hiszen három elterjedt énekről van szó (Missus est Gabriel, Ave Maria, Benedicta tu), hanem az, hogy e közismert tételek a harmadik nokturnusban kaptak helyet. A 8. tónusú Missus est Gabriel angelus (nem összetévesztendő a szövegváltozattal álló, 1. tónusú antifónával, lásd Cantus Index 003793), különféle helyeken bukkan fel a zsolozsmát közlő gregorián hagyományokban, többnyire az ünnep laudesében vagy vesperásában, esetleg számfölötti, alternatív antifónaként kerül be a kódexekbe, ritkán első antifónaként áll a matutínum élén. A rendkívül változékony elhelyezés dacára a harmadik nokturnus elején kizárólag két forrás tartalmazza a Cantus Indexben: az alsó-szászországbeli Hilwartshausen Szent Vitus ágostoson kanonissza kolostorának 16. század eleji antifonáléja és az utrechti Marienkerk Ms 406 jelzetű antifonáléja. Annuntiatio ünnepe a 12. században még ritkán állt teljes, kidolgozott zsolozsmával, ezért igen figyelemreméltó a korai utrechti forrás közlése (talán a Mária-titulussal is összefüggésbe hozható).
Mindezen támpontok után a töredék kottaírását vetettük egybe a rendelkezésre álló (igen gazdag) összehasonlító utrechti kódexanyaggal. E kódexek (antifonálék és egy breviarium notatum) online is elérhetők: https://utrechtuniversity.on.worldcat.org/discovery?lang=en. A töredéken 12 kotta- és szövegsor szerepel, azaz a kottakép meglehetősen sűrű és tömör. A szisztémákat négy fekete vonal alkotja, a sorok elején c-kulcs áll és egy pont az f helyén, amelyből jobb oldalt alul kifutóvonal indul – a sorok végén fektetett pipa alakú custos szerepel. Egyáltalán nincsenek tagolóvonalak a kottában, ami az utrechti németgót lejegyzések jellemzője. A beosztása mindezek alapján tökéletesen megegyezik az utrechti gyakorlattal. A töredéken olvasható notáció kurzív, uzuális jellegű, a másoló spontán módon, lendületesen, elnyújtottan írt. Ez részben a kronológiával is magyarázható, ti. a Hufnagelnotáció a 14. században a 12–13. századi kerek és szabályos formák után kurzív gyorsírássá alakult és csak később vált kódex-díszírássá. A töredéken látható stádium (már custosszal) a 15. század első felére utal. A forrás talán a négy utrechti egyetemi templom (Marienkerk, Szent Szalvátor, Szent János, Szent Péter) valamelyikéhez köthető.
Ami a neumakészletet, neumaszerkezeteket illeti, tökéletes az átfedés az utrechti gyakorlattal: a metzi légylábneuma kurzív gótikus jele mellett a patkószög alakú virga a hangot jelző alapneuma. A német kerek clivis gótikus technikával megtört, rombuszban végződő változata hosszú befutóvonallal szintén jellegzetes, ahogy a sarkantyús pes is ívelt első elemével A régi díszítőjelek maradványaként postpunctumok fedezhetők fel, illetve strophicusok – ez utóbbi pl. a quilisma első elemeként, amelyet szintén ráírtak a vonalrendszerre. Az Ike de Loos által felfedezett és L. A. J. Lousberg által tanulmányozott (https://dspace.library.uu.nl/handle/1874/369247) utrechti mikrohangközök jelzése a clivisben már nem érzékelhető, ez nyilván kikopott az idők folyamán.
Különösen látványos eredményt mutatott a debreceni töredék és az utrechti források notáció- és a dallamvariáns-vizsgálata, különösen, ha a 12., 14. és 15. századi utrechti kódexekhez külön-külön nézzük hozzá a fragmentum neumáit, dallamait. Az énekek hangról hangra egyeznek, ugyanakkor világosan látszik, hogyan egyszerűsödött le a neumakészlet, hogyan tűntek el belőle lépésről lépésre a komplikáltabb archaikus jelek, mire elérkezünk a 15. század merev, vastag elemekből építkező szabályozott és lecsupaszított gótikus kottájához (Hs. 404). Töredékünk viszont még megőrzött néhány régi rajzolatot, ilyen a quilismáé, amely két „hurokkal” indul, ez a legkésőbbi forrásban (Hs. 404: https://objects.library.uu.nl/reader/index.php?obj=1874-333897&lan=en#page//16/99/04/169904414817365730174730857497382141164.jpg/mode/1up) pes-szé egyszerűsödik. Kompromisszum látható pl. a Dabit illi Dominus responzóriumának első szótagja fölött álló neuma esetében: a töredék igyekszik hűen követni a 12. századi Hs. 406 módosított quilisma alakját, ám utána az Et regnabit verzuskezdet quilismái és cephalicusa már eltűnik. A reprezentatív 15. századi utrechti hangjelzett breviárium kottaírása már minden különlegességet nélkülöz: nincs nyoma quilismának, nincsenek postpunctumok, strophicusok-franculusok sem.
A tartalmi kérdésekhez visszakanyarodva, egyetlen olyan tételválasztás dokumentálható a töredéken, amelyet csak a kronológiailag kiterjesztett vizsgálat után tudtunk megmagyarázni. A harmadik nokturnus responzóriumsorozatának második darabja ugyanis a Quomodo fiet istud és nem a Christi virgo dilectissima kezdetű tétel, amely a 12–14. századi utrechti kódexekben megjelenik (Hs. 406, f. 61v, Hs. 407, f. 235r, ti. a korai források a matutínum utolsó responzóriumának választják a Quomodo fiet-et). Elsőre nem tudtunk magyarázatot adni a két tétel felcserélésére. A 15. századi breviarium notatum (Hs. 404, 248r) viszont a debreceni töredéken látható sorrendet mutatja, azaz e ponton maga az utrechti hagyomány módosult, s e késői megoldást választotta a fragmentum anyakódexe is.
Az önálló tételeket általában nem jegyző Annuntiatio BMV-ünnep tételsorrendje összességében eldöntötte a származás kérdését: a tételek liturgikus helyzetének kijelölése annyira specifikus, hogy a szűkebb provenienciát is feltárja.
Egyetlen kérdés maradt, az alsó-szászországi ágostonos kanonissza antifonále párhuzama, amely a zsolozsmaváltozat távolabbi megjelenésének bizonyítéka. A hilwartshauseni kanonisszák Mainz fennhatósága alatt álltak, meglehetően távol Utrechttől. Lehetséges, hogy töredékünk is inkább e területhez köthető? A dallamelemzés eredményei ezt nem támogatták. Egyrészt az összehasonlító elemzés kimutatta, hogy az utrechti források és töredékünk dallamai pentaton dialektusterülethez tartozó gregorián hagyományt követtek – a jellegzetes pontokon a kisterces fordulatokat részesítik előnyben –, míg a kanonissza antifonále diatón fordulatokat ír elő ugyanezeken a pontokon. Másrészt sokkal jelentékenyebb a dallami mikrovariáció Utrecht és a kanonissza antifonále, mint Utrecht és a debreceni töredék között, ez utóbbi kettő szinte hangról hangra egyezik, amely a legszorosabb kapcsolat bizonyítéka. Nem is szólva a Hufnagelnotáción belüli eltérésekről-egyezésekről: a kanonisszák többet merítenek jelkészletükben a metzi hagyományból, mint Utrecht, gyakori a 7-es alakú metzi clivis, míg az utrechti források csak a kerek clivis gótikus változatát alkalmazzák. A kétségtelen liturgiai párhuzamok dacára a dallami és a notációs különbségek távolabbi kapcsolatra utalnak a kanonissza antifonále esetében, egyúttal megerősítik a debreceni töredék és az utrechti kódexek szoros kapcsolatát.
Hogy miként került a bevételeket jegyző debreceni iskolai katalógusra egy Utrecht-közeli liturgikus zenei kódex egy darabja borítóként, arra magyarázatként az utrechti-magyarországi (debreceni) peregrinációs kapcsolat szolgálhat. Számos diák fordult meg Utrechtben, az egyetem iskolalátogatói közül többen vallották magukat debreceninek (vö. Album studiosorum Academiae Rheno-Traiectinae 1636–1886, Ultraiecti: J. L. Beijers – J. van Boekhoven, 1886, online: (https://books.google.hu/books?id=1jABAAAAYAAJ&printsec=frontcover&source=gbs_atb&redir_esc=y#v=onepage&q&f=false). Ottani tanulmányai révén juthatott az egyik diák a régi, már nem használt kódex vagy kódexlap birtokába s hozhatta azt haza Debrecenbe, ahol később könyvkötészeti alapanyagként használták föl.
Gilányi Gabriella