Néhány éve került kutatásaink középpontjába egy fontos kottás fragmentumsorozat: ugyanazon 15. századi magyarországi antifonále darabjai. A leveleket jelenleg egymástól nagy távolságra található hazai és külföldi gyűjtemények őrzik. 2016-ban, a budapesti Központi Papnevelő Intézet Pálos Könyvtárában figyeltünk fel a Bj 15 (1–4) jelzetű kolligátum borítójának (lásd Ladislaus Mezey et alii, Fragmenta Latina codicum in Bibliotheca Seminarii Cleri Hungariae Centralis. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1988, Fragmenta codicum in bibliothecis Hungariae, I/2, 84–85; rendszerünkben F 675) szemet gyönyörködtető magyar hangjelzésére. Ismerős volt a kottakép, hiszen már láttuk azt korábban a Gyöngyösi Ferences Könyvtár egyik antikvájának (Ant. 674) pergamen borítóján a Zenetudományi Intézet Régi Zenetörténeti Osztályának fekete-fehér fotóanyagában, illetve a Szendrei Janka kéziratos jegyzeteit őrző ún. Szendrei-szekrény megfelelő dossziéjában. Ez utóbbi töredék Szendrei Janka 1981-ben publikált katalógusába is bekerült (lásd a Bibliográfiát). A 2023 októberében elvégzett helyszíni szemlén a méretazonosság azonnal megerősítette az öfszetartozást. Később ismét ugyanehhez az anyakódexhez vezettek a szálak: a csíksomlyói ferences könyvtár töredékkatalógusában találtunk újabb pergamenlevél-borítót a szóban forgó gregorián kódexből (Czagány Zsuzsa, Muckenhaupt Erzsébet, Papp Ágnes, „Liturgikus és kottás középkori kódextöredékek a csíksomlyói ferences kolostor egykori könyvtárának állományában”, in Murányi János szerk., A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok. Csíkszereda: Csíki Székely Múzeum, 2006, 149–231, 187–189: Cz. Fr. 10 (Sign. Inv. 1766–69), illetve 225: 5. kép). A 15. századi kóruskönyvnek már három darabja állt a kutatás rendelkezésére, amikor 2018-ban váratlanul még két teljes fólió került elő a turócszentmártoni (Martin) Szlovák Nemzeti Könyvtár szakolcai leletanyagában egy szlovák–magyar töredékkutató tanulmányúton. Mindkettőt lefejtetlen könyvborítóként találtuk meg. Legújabban, Szoliva Gábrielnek köszönhetően egy hatodik, a csíksomlyói ferences kolostor mikházi anyagában jelzet nélkül őrzött darabról is tudomást szereztünk, ez utóbbi fragmentum elemzése a közeljövő feladata.
A feltárások sorrendjében vontuk zenei-tartalmi elemzés alá az öt antifonále-töredéket. Ennek során a középkori magyar egyházmegyés kottaíróhagyomány egy ritka, Erdélyhez, ezen belül a Székelyföldhöz kapcsolódó változatát azonosítottuk (Gilányi Gabriella, Mozaikok Erdély ismeretlen gregorián hagyományából. Czagány Zsuzsa szerk., Resonemus pariter. Műhelytanulmányok a középkori zenetörténethez 1. Budapest: BTK Zenetudományi Intézet, Régi Zenetörténeti Osztály, 2019). A liturgikus tartalom és az összehasonlító dallamelemzés eredménye mindezt megerősítette: az egykor minden bizonnyal színes alvariánsokban gazdag erdélyi egyházmegyei gregorián gyakorlat egy mind ez ideig ismeretlen, székelyföldi változata sejlik fel a töredékek mögött. A töredékek által képviselt rendet az ismert magyar liturgikus alhagyományok egyikébe sem tudtuk besorolni.
Ismeretlen hangjelzett anyakódexünk elsőként felfedezett, itt szereplő darabja egy ma is Gyöngyösön található latin nyelvű antikvát borít. Az őrzőhely itt nem szorul magyarázatra: a kötet évszázadokon át a ferences kolostor tulajdonában volt, és most is az állomány része. A pergamen egy háromrészes kolligátumot fog egybe: a ferences skolasztikus vallásfilozófus, Petrus Tartaretus 1503-ban, Lyonban kiadott Arisztotelész-kommentárját. A levelet kötéstábla nélkül, a puha előzéklapokra ragasztották fel. Egyelőre nincs lefejtve, így a töredék belső oldala nem látható. Az előzéklapon tulajdonosi bejegyzés, bélyegzők és egy 20. századi ceruzás jegyzet szerepel: a legjelentősebb ezek közül a könyv 1721-es gyöngyösi könyvtárbeli jelenlétét bizonyító fekete tintás szövegfelirat: Conventus Gyöngyösiensis Fratrum Minorum Reformatorum SS. Salvatoris 1721. A dátumhoz egyébként egy nagy gyöngyösi könyvtárrendezés is kapcsolódik. Ahogy Fáy Zoltán rámutatott, a gyöngyösi konventet megnevező beírások legtöbbje az 1721-es könyvtárrendezés során került az ősnyomtatványokba (Fáy Zoltán, „Adalékok a Gyöngyösi Ferences Könyvtár történetéhez”, in Medgyesy S. Péter ‒ Ötvös István ‒ Őze Sándor szerk., Nyolcszáz esztendős a ferences rend. Tanulmányok a rend lelkiségéről, történeti hivatásáról és kulturális-művészeti szerepéről 2. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest, 2013, 1166‒1183).
Fontos adalék a kötet kutatástörténetéhez az előzéklapon olvasható ceruzás jegyzet 1907-ből, Ballagi Aladár történésztől (Ballagi Mór fiától), aki vélhetően egy gyöngyösi kutatóút során tekintette meg a kolligátumot: „Nem ez a legrégibb, hanem Pelbartus de Themeswar”. 1907, viiii. 6. A Magyar Könyvszemle 1879-es évfolyamában találtunk fogódzót a megjegyzés értelmezéséhez: Ballagi Aladár a csíksomlyói ferences könyvtárban tett 1879-es látogatásáról beszámolva említi meg a fellelt inkunábulumok között a ferences Temesvári Pelbárt prédikációkat tartalmazó 1498-ban nyomtatott művét, amelyre az 1503-as Tartaretus-kommentár fellapozásakor nyilván visszaemlékezhetett (Ballagi Aladár, „A csiksomlyói szent-ferenczrendi zárda könyvtára”, in Magyar Könyvszemle 4, 1879, 4–5. szám, 266–267). Hogy miért utalt rá? A művek között szorosabb kapcsolódást aligha találunk – egy 1503-as kommentár áll szemben egy 1489-es prédikációs kötettel –, ugyanakkor számos közös pont fedezhető fel a két szerző érdeklődésében, életútjában. Tartaretus és Temesvári Pelbárt ugyanis kortársak voltak, mindketten komoly vallásfilozófiai tanulmányokat végeztek (előbbi Párizsban, utóbbi Krakkóban), és a legjelentősebb, nagy olvasottságú ferences skolasztikusok között emlegetik őket. A Ballagitól származó idézet csak érdekesség a kötet kutatástörténetéből, számunkra az a tény fontos, hogy vizsgálatai során a 20. század elején biztosan kézben tartotta kötetünket is.
1721-nél korábbi tulajdonosra utaló kézírást sajnos nem találtunk a kötetben. 1953 után kerülhetett bele az OSZK Gyöngyös Műemlékkönyvtár pecsét, amely az államosítás után a volt gyöngyösi Orczy-kastélyba átszállított ferences gyűjtemény új nevét rögzíti. Az előzéklap egy rejtélyes bélyegzőnyoma a következőt közli: OSZK Átengedett fölöspéldány 50, 51, 52/67. sz. Ez legnagyobb valószínűséggel a gyűjtemény 1979-es visszaszállításakor került a kötetbe, homályos indítékból. Még egy adat színesítheti a képet: a kolligátum első része, Tartaretus műve apró, gondos kézírású margináliákkal van tele, nyilvánvaló, hogy a példányt nagyon alaposan tanulmányozta egykori tudós szerzetes használója.
A gyöngyösi fragmentum is nagyheti anyagot kínál, csakúgy, mint az egyik turócszentmártoni levél (SK-Msnk MSBaFrSk 02845/02745): ebben az esetben a nagypénteki matutinum részleteit, kikottázott Jeremiás-lamentációt és responzóriumot. Az olvasmányok helyén álló lamentációk összeállításának párhuzamait nem találtuk meg hazai forrásokban. Az azonos struktúrát mutató esztergomi szerkönyvekkel szemben a töredéken egyéni variáció tűnik fel: másképp osztják szét a héber ABC betűihez kapcsolt Lamentáció-verseket. A Velum templi responzóriumot Esztergomban nem a héber Sin és Thau betűivel indított versek előzik meg, hanem a He és a Vau, és nem is az Aleph-fel induló szakasz követi, hanem a Zai-val kezdődő. Megint mást látunk Váradon és Zágrábban (lásd Gilányi Gabriella, „Newly Identified Codex Leaves from a Fifteenth-Century Transylvanian Antiphoner in Martin”. The Image of Piety in Medieval Manuscripts in Slovakia and in Europe, ed. Eva Veselovská. Bratislava: Institute of Musicology of the Slovak Academy of Sciences, 2021, 26–41, itt 40, Table 3).
A dallami vizsgálat azt mutatta, hogy a töredéken szereplő lamentáció-szakasz a magyar 4. tónusú típusnak megfelelően dallamosabb-melizmatikusabb, mint Nyugat-Európában. A dallam azonban egyéni változatot mutat, talán egy ismeretlen székelyföldi gregorián lamentáció-variánsról tanúskodva.
Gilányi Gabriella