További töredékek ugyanebből az anyakódexből: (1) MNL OL F 15 Protocollum No. I. [1629–1638] palliuma, (2–3) Kolozsvári Akadémiai Könyvtár [Biblioteca Academiei Române – Filiala Cluj-Napoca] Régi Magyar Könyvtár-gyűjtemény C 218, C 55090 kötése; (4) MTA KIK Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye T 422/6 (rendszerünkben F 34).
A töredéket az MTA Lendület Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport megbízásából, az MTA KIK Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye vezetője, Babus Antal szíves engedélyével 2022-ben restaurálta Szalai Veronika.
A fragmentum a restaurálást megelőzően egy könyvtest nélküli kötéstáblát borított. A restaurálás után vált lehetővé a hordozó azonosítása: Cornides Dániel (1732–1787) 18. századi, Dáciáról szóló kézirata. Amint arra azonban Hende Fanni rámutatott, a kézirat nem lehetett a töredék eredeti hordozója. Ennek nem csupán a kézirat keletkezésének és a kötés elkészülésének késői ideje (18. század) mond ellent, de a kézirat és a könyvtábla méretbeli különbsége is. Valószínű tehát, hogy a kódexlap egy korábbi időpontban egy ma már ismeretlen könyv borítójául szolgált, majd a teljes kötéstáblát erről eltávolítva került második őrzőkönyvére, Cornides Dániel kéziratára. A restaurálás során előkerült értékes kísérőanyag azonosítását és a hordozókönyvek háttértörténetének rekonstrukcióját Hende Fanni végezte el, kutatásának eredményeit „Mit árulnak el az erdélyi antifonále leveleibe kötött őrzőkönyvek?” c. tanulmányában (lásd Bibliográfia) publikálva.
A két darabban fennmaradt levél a virágvasárnapi zsolozsma részletét tartalmazza. A restaurálás során feltáruló rectón az emberfejes kadellával díszített Deus Deus meus tételkezdet segíti az azonosítást. Előtte halvány vörös V betűzhető ki, egy verzus, amely egy responzórium prolixumhoz kapcsolódott. A nyugati liturgikus úzusokban az említett verzus Virágvasárnap a Deus Israel propter te kezdetű responzórium része volt. Noha itt a tétel eleje hiányzik, a folytatás egyértelművé teszi, hogy erről az énekről van szó. A versón ér véget a tétel, majd jön a szokásos repetenda-visszautalás (Quoniam), ezt követően új énekként ismét egy responzórium, kék I lombarda-kezdettel: Ingrediente Domino. A fólió legalján található a második responzórium verzusa: Cumque audisset quia.
Az elolvasás során tehát mindössze két énektétel, két responzórium azonosítható, ám e csekély tartalom is informatív. A két responzórium ugyanis csak az esztergomi egyházmegyés hagyományban áll a matutínum utolsó két énekeként – vö. Dobszay László–Kovács Andrea, Corpus Antiphonalium Officii – Ecclesiarum Centralis Europae. V/A Esztergom (Temporale). Budapest: Zenetudományi Intézet, 2004, 158 –, szemben pl. a kalocsai és az erdély-váradi tételkijelöléssel, amely eltér ettől a rendtől (Kovács Andrea, Corpus Antiphonalium Officii Ecclesiarum Centralis Europae. VI/A Kalocsa–Zagreb (Temporale). Budapest: Zenetudományi Intézet, 2006, 89; uő, Corpus Antiphonalium Officii Ecclesiarum Centralis Europae. VII/A Transylvania-Varadinum (Temporale). Budapest: Zenetudományi Intézet, 2010). A tartalom és énekválogatás vizsgálata a fentiek alapján zavarba ejtő következtetéshez vezet. A zsolozsma szerkezetileg képlékenyebb pontjain, ahol a variációnak nagyobb tere nyílt, például a matutínum responzóriumainál, a töredék nem az erdély-váradi breviáriumok változatát hozta, hanem az esztergomi megoldásokat.
Nem alkothatunk képet a dallamalakok összevetése nélkül. Az öt összetartozó töredék kontextusában végzett vizsgálatunk megerősítette a liturgikus tartalom elemzésénél tapasztaltakat: a zenei formulák az esztergomi fővariánshoz állnak a legközelebb (vö. Dobszay László – Szendrei Janka hrsg., Responsories 1–2. Budapest: Balassi Kiadó, 2013). Itt azonban egy fontos kiegészítést kell tenni. Azoknál az egy-két hangos eltéréseknél, amelyek Esztergomhoz képest mégis kiütköznek, a töredékekkel tart neves Anjou-kori kottás kéziratunk, az Isztambuli Antifonále (Tanulmányok és facsimile kiadás: Czigler Mária – Dobszay László – Szendrei Janka – Wehli Tünde, The Istanbul Antiphonal. Az Isztambuli Antifonále. 1360 körül. Facsimile kiadás és tanulmányok. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1999), azaz a töredékek dallamainak valójában az Isztambuli Antifonále változatai a legközelebbi rokonai.
Végső kérdésünk, alátámasztható-e a kolozsvári kötődésű őrzőkötetek nyomán a kódextöredékek kolozsvári provenienciája? Sajnos nagyon kevés és bizonytalan adat áll rendelkezésre a válaszhoz. A töredéknek és a további négy, budapesti és kolozsvári gyűjteményekben található négy társának korábban feltételezett bencés rendeltetése a liturgikus tartalom alapján bizonyosan kizárható: a matutínum három nokturnusa világi egyházi úzusra utal. Néhány kolozsvári helyszín az ottani liturgikus szokások feltételezhető idegen színezete miatt esik ki a lehetőségek köréből: a kolozsvári Szent Mihály-templomot például német ajkú gyülekezet látogatta a középkorban, amely a töredékek hangjelzésétől eltérő, metzi-német gótikus kottával írott, énekrendjét tekintve más tartalmú kódexeket használhatott, az erdélyi szász egyházak gyakorlatát követte. (Ti. bár az erdélyi szász városok – Nagyszeben, Brassó, Medgyes, stb. – egyházai közvetlenül Esztergom alá rendelődtek, liturgikus kódexeik tartalma nem a magyar, hanem a német hagyománnyal mutat rokonságot). A Hende Fanni által felvetett Szent Péter-templomi használat megfontolásra érdemes, hiszen ez a kolozsvári egyház a magyarok temploma volt, ugyanakkor Hende arra is rávilágít, hogy 1414-től a Szent Mihály-templom plébánosa vállalta a Szent Péter templombeli liturgikus szolgálatot, s ennek nyomán idegen, szász típusú liturgikus könyveket feltételezhetünk ott is. Így talán mégsem Kolozsvár, hanem más erdélyi egyház liturgikus kéziratáról lehet szó – ennél pontosabb következtetésre a jelenleg rendelkezésünkre álló adatok birtokában nem juthatunk.
Gilányi Gabriella