A töredék a Keresztelő Szent János ünnepére írt Sancti Baptistae Christi praeconis szekvencia részletét tartalmazza a második verspár végétől az ötödik elejéig. A 10. századi délnémet eredetű, a szentgalleni Notkernek tulajdonított darab az európai gregoriánum törzskészletéhez tartozik, a magyarországi források többségében is megtalálható (vö. Kovács Andrea, A középkori liturgikus költészet magyarországi emlékei. Szekvenciák – Kritikai dallamkiadás. Musica Sacra Hungarica 1. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Kutatócsoport, Budapest, 2017, I 5, 56*, 23–24). Szövege és dallama nagyrészt egységesen hagyományozódott, variánsokkal csupán elvétve, a 6. verspártól kezdődően találkozunk az európai forrásokban. E változatképzésre hajlamosabb szekvenciarész azonban töredékünkön nem maradt fenn.
Többet árulnak el a kódextöredékbe kötött könyv koraújkori sorsáról, vándorútjának állomásairól a lapjain bőségesen fönnmaradt tulajdonosi bejegyzések. A Terentius műveit a francia Petrus Antesignanus (Pierre Davantès) háromszoros magyarázatával együtt tartalmazó kötet címlapján három név olvasható: Pilárik János (Johannes Pilarik), Andreas Thusius Zolnensis (?, később áthúzva) és Nicolaus Nicolaides. A nevek és a mögöttük rejtőző személyek a 16–17. századi Felső-Magyarország lutheránus szellemi környezete felé irányítják figyelmünket.
A legkorábbi bejegyzés feltehetően Andreas Thusius Zolnensis kezétől származik, akiről csupán annyit tudunk, hogy predméri (Predmier, Szlovákia) evangélikus lelkészként az 1587. március 12-én tartott csepregi zsinat artikulusainak aláírói között szerepelt (Thury Etele szerk. Magyar protestáns egyháztörténeti adattár VII. Budapest, 1908, 35)
Pilárik János, akinek a neve mellett az Ocsova és Epp[eries] helynevek, valamint az 1687-es évszám szerepelnek, elsősorban Bél Mátyás tanáraként ismert a magyarországi művelődéstörténetben. Abból a felvidéki Pilárik családból származott, amelynek számos tagja működött evangélikus lelkipásztorként a 17. században Zólyom, Liptó, Trencsén vármegyében. Neve a wittenbergi egyetem magyarországi hallgatóinak 1687. évi névsorában tűnik föl (Johannes Pilarik Oczowa Hung. Vö. Asztalos Miklós, A wittenbergi egyetem magyarországi hallgatóinak névsora, 1601—1812, in Mályusz Elemér szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. XIV. Budapest 1930, 111–174, 142). Tanulmányai befejeztével Pilárik visszatért szülőhelyére, Ocsovára, ahol evangélikus lelkészként működött. Később, 1703 és 1708 között a besztercebányai evangélikus gimnázium konrektora, majd rektora volt. Itt lett tanítványa az ugyancsak ocsovai születésű Bél Mátyás. A hordozókönyvön fönnmaradt tulajdonosi bejegyzés arra utal, hogy Pilárik 1687-ben, azaz még wittenbergi diákként birtokolta a könyvet.
Bár a harmadik posszesszort, Nicolaus Nicolaidest (Nikolaidesz Miklóst) nem tudjuk pontos azonosítani, a 17. században több hasonló nevű evangélikus lelkész is működött a Felvidéken (1610–1612 között a Trencsén vármegyei Bánon, 1620-1622 között a Liptó vármegyei Matyasócon, 1629-ben az alsó-trencséni evangélikus egyházmegye területén Kaszán, 1642-ben Breznóbányán, 1642–1645 között Vichodnán. Vö. Csepregi Zoltán, Evangélikus lelkészek Magyarországon. Proszopográfiai rész II. A zsolnai zsinattól (1610) a soproni országgyűlésig (1681); II/2: Észak-Magyarország (a biccsei egyházkerület). MEDiT, Budapest, 2019.
A posszesszorok rekonstruálható lánca alapján a hordozókönyv a 16. század végi – 17. századi Felső-Magyarország lutheránus közegében vándorolt tulajdonosról tulajdonosra. Elképzelhető, hogy a kódexlapból készített borítóját is ebben a környezetben kapta. Ugyanakkor azt sem zárhatjuk ki, hogy bekötésére valamelyik tulajdonosának külföldi (wittenbergi?) egyetemi évei alatt került sor. Amint azt korábban említettük, a kódextöredék ezúttal nem segít a kérdés eldöntésében.
Czagány Zsuzsa