A 16. század elején (1528 előtt) a kolozsvári Szent Mihály plébániatemplom számára készült Kolozsvári graduále (őrzőhelye Gyulafehérvár, Batthyáneum, R I.1) szekvencionáléjának lapja, melyet a Lendület Digitális Zenei Kutatócsoport tagjai – dr. Flóra Ágnes levéltáros szíves segítségével – 2024. májusában fedeztek föl a Román Állami Levéltár Kolozsvári Fióklevéltárában, a graduáléból származó két további fólióval együtt (lásd F 1250 és F 1251).
A töredékek a kolozsvári levéltárban őrzött 16-17. századi kolozsvári városi könyvek, protokollumok borítójaként szolgálnak. A korábbi kutatás (Szigeti Kilián, Adrian Papahagi) által föltárt levélrészekkel együtt a törzskéziratot így összesen hat töredékkel egészíthetjük ki.
A három újonnan előkerült töredék mind a kódex eredeti tartalmára, mind lapjainak későbbi felhasználására nézve fontos és hiánypótló adatokkal szolgál. Világossá válik, hogy a feltételezhetően a felekezeti viharok következtében a kolozsmonostori jezsuitákhoz menekített graduále lapjaiba nemcsak a rend könyvtárába érkező könyveket kötötték, hanem a városi magisztrátus hivatalos iratait is. A kódex kimetszett lapjait tehát szélesebb intézményi körben használhatták fel, mint azt az eddig ismert adatok/töredékek alapján a kutatás tudni vélte.
Az F 1251 és F 1252 töredékek az anyakódex egymást követő lapjai, s mindkettő szekvenciákat tartalmaz. A zenetörténeti kutatás szempontjából ez az információ különösen értékes, hiszen első ízben tudjuk kézzel foghatóan bizonyítani azt az eddig csupán gyanított tényt, hogy a Kolozsvári graduáléban volt szekvencionále. F 1251 a hitvallók Dilectus Deo et hominibus szekvenciáját tartalmazza a 3. sorpártól végig, majd a szüzek Exsultent filiae Sion prosájának első három sorpárját. Ez a tétel folytatódik a F 1252 töredéken, egészen a 7. sorpár elejéig. Mindkét szekvencia a középkori magyarországi szekvencia-törzskészlethez tartozik. (Vö. Kovács Andrea: A középkori liturgikus költészet magyarországi emlékei. Szekvenciák. Musica Sacra Hungarica 1. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Kutatócsoport, Budapest 2017, 65, nr. 26; 60, nr. 24).
Czagány Zsuzsa