2023. május 30-án a Lendület Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport két tagja, Czagány Zsuzsa és Göbölösné Gaál Eszter – a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség főlevéltárosa Bernád Rita, és a Kolozsvári Gyűjtőlevéltár levéltárosa Nagy Emőke szíves engedélyével és segítségével – átfésülte a korábban a kolozsvári Szent Mihály templom „titkos” tornyában őrzött, mintegy 1800 könyvből álló gyűjteményt, középkori kottás kódextöredékek után kutatva. Teljes könyvborítóként szolgáló fragmentumot nem találtak, csupán négy, a kötések belsejében megbújó, a gerincet belülről erősítő, hangjegyeket is tartalmazó pergamencsíkot a 16, 87, 172 b és 172f jelzetű kötetekben.
Az itt bemutatott töredékegyüttes hordozókönyve ősnyomtatvány: az 1480-ban Veronában, Petrus Maufer de Maliferis műhelyében nyomtatott „ultramontán” misekönyv („Ordo missalis secundum ritum Dominorum Ultramontanorum cum quibusdam officiis novis”), amelyet a szakirodalom az első magyar úzusú nyomtatott misekönyvnek tart, annak ellenére, hogy közelebbi eredetét nem ismerjük (vö. Földváry Miklós István, Az Esztergomi Benedikcionále. Irodalom és liturgia az államalapítás-kori Magyarországon, ELTE BTK Vallástudományi Központ Liturgiatörténeti Kutatócsoport, Budapest, 2014, 54). A könyv csonka. Ha összehasonlítjuk a misszále kolozsvári példányát a budapesti Országos Széchényi Könyvtár Inc. 175 jelzetű darabjával, látjuk, hogy a kolozsvári elejéről hiányzik a címlap és a teljes kalendárium 6 fóliója, a végéről pedig mintegy 56 fólió. A hiányt valamelyest enyhíti egy, a könyvből származó, a kötésből kiesett, ma a könyvtest mellé helyezve tárolt és külön jelzettel (A 16a) ellátott bifólió. Ennek két lapja a csonka könyv mai utolsó lapja (f. 303v) utáni ívfüzet (kvaternió) két szélső fóliója lehetett.
A díszes, bőrrel bevont fatáblás kötést belülről – elöl és hátul – összesen 10, hozzávetőleg négyzet alakúra vágott pergamendarabbal erősítették meg; a 2 x 5 db fragmentulumot a fatáblákhoz ragasztották. Az elülsők közül azonban az egyik ragasztása időközben elengedett, így ez a töredék mindkét oldalról tanulmányozható, ráadásul egyik oldalán kottaírást is tartalmaz. Ugyancsak fölemelhető a hátsó kötéstábla egyik, ragasztott oldalán szintén hangjegyírást megőrző fragmentuma. A 10 töredék közül összesen 3 tartalmaz kottaírást.
A töredékek tartalmának táblázatos összefoglalásában eltérünk a megszokott közlésmódtól. A-val jelöltük az elülső kötéstábla öt töredékét, B-vel pedig a hátsó kötéstábla ugyanilyen számú fragmentumát. A töredékeket mindkét esetben a hordozókönyv irányának megfelelően fölülről lefelé számoztuk 1-től 5-ig. A/1 ily módon az elülső kötéstábla legfölső töredéke, B/5 a hátsó kötéstábla legalsó töredéke. Az egyetlen fölemelhető töredék (A/3) mindkét (rektó-verzó) oldalának tartalmát megadtuk.
A töredékek anyakódexe egy, feltehetően a 14. században másolt kottás pszaltérium, melynek tartalmát – a zsoltárokat, a zsoltárokat keretező antifónákat és a himnuszokat – az e műfajhoz tartozó kódexek szerkesztési gyakorlatának megfelelően két oszlopba rendezték. A pszaltérium beosztásában is minden bizonnyal igazodott a középkori rendhez, különválasztva a matutínum vasárnaptól szombatig éneklendő zsoltárait az e napok vesperásaiban sorra kerülőktől. Töredékeink a zsoltároskönyv ez utóbbi fejezetéből, a vesperások zsoltáraiból őriztek meg foszlányokat. A 10 fragmentulumból az évközi idő csütörtöki és pénteki vesperásának zsoltárai (Ps 131–138), három antifónája és egy himnusza rekonstruálható. A Ps 131 (Memento Domine David) 4 töredék alapján állítható helyre, a Ps 134 (Laudate nomen Domini) szövegtörmelékeit pedig összesen 5 fragmentum tartotta fenn.
A fennmaradt töredékanyag s a rajta biztonsággal azonosítható szöveg és kotta természetesen túl kevés az anyakódex származási és használati helyének megállapításához. A hordozókönyv bekötésének helyéről és körülményeiről sem tudunk semmit, mint ahogy magáról a kötésről sem készült még átfogó elemzés. Feltételezhetjük azonban, hogy a misszálét nem nyomtatásának helyén, Veronában kötötték be, illetve mostani kötése bizonyosan nem ott készült. Sokkal valószínűbb, hogy bekötésére később került sor, azon a helyen, ahol használatba vették. A töredéken fönnmaradt szöveg és még inkább a kevéske kotta vizsgálata alapján csupán nagyon óvatosan jelenthetjük ki, hogy a kötésnél fölhasznált középkori pergamenkódex a német nyelvterület nyugati térségéből, talán a Rajna-vidékről származhatott: a dupla kulcsrakás, a c- és f-kulcsok rajzolata, a pes és a clivis formája, az önálló virga mindenesetre nem zárja ki ezt a lehetőséget.
Czagány Zsuzsa