A töredék rektóján a Pálforduló (Conversio Pauli) ünnepének énektételei maradtak fenn. A rubrikázott szöveges incipitekből, valamint a kikottázott, a versóra átnyúló Magnificat-antifónából a zsolozsma második vesperásának teljes anyaga rekonstruálható. A zsoltárokhoz a Iuravit Dominus antifónasorozat tartozott, amelyet az apostolok közös anyagából kellett átemelni, ezért itt csak az első tétel szövegkezdete figyelmeztet rá. A hórát záró Magnificat-antifóna funkcióját a Cum autem complacuit tölti be, amely a közép-európai térségben jellemzően inkább a laudes Benedictus-antifónájaként szokott előfordulni (vö. http://cantusindex.org/id/001984). A legfölső sorban a második vesperást indító rubrika előtt jól kivehető két hang (g-e) és az alatta olvasható Benedictus canticum (Bnd) nem lehet más, mint az ünnepi laudes Benedictus-antifónájának vége, a hozzá tartozó zsoltárdifferencia záróhangjaival. A hangokból egyértelműen 4. tónusú antifónára következtethetünk. Ilyen darab azonban, ebben a liturgikus funkcióban, a közép-európai forrásokban rendkívül ritka; egyedül az Audivit Ananias in visu jöhetne szóba (MMMAe 4238, online: http://antifona.zti.hu/, CANTUS ID 200433), amely a klosterneuburgi forráskörben fordul elő a zsolozsma e pontján. Egyetlen általunk eddig vizsgált forrásban sem találtuk azonban a két tételt (Audivit Ananias, Cum autem complacuit) egymást követő funkcióban, egymás után lejegyezve.
A versón a Pálforduló után következő Gyertyaszentelő Boldogasszony-napi zsolozsma első vesperásának nyitótétele, a Gaude Maria virgo responzórium töredékes sorai olvashatók. Bár a hórát bevezető antifónákat és zsoltárokat megnevező rubrika nem maradt fönn (feltehetőleg az eredeti fólió levágott jobb fölső sorában volt), feltételezhetjük, hogy a vesperás zsoltárait az ekkor szokásos O admirabile commercium sorozat antifónái keretezték. Mivel a ciklust az eredeti kódexben minden bizonnyal már korábban, a vízkereszti első vesperásban kikottázták, itt már csak rubrika utalhatott rá. A Gaude Maria responzórium Európa-szerte kedvelt tétel volt, mely különböző Mária-ünnepek zsolozsmájában kaphatott helyet, többnyire a matutínum zárótételeként – ilyenkor az első vesperásban csupán rubrikával utaltak esetleges későbbi előfordulására (vö. http://cantusindex.org/id/006759). A középkori magyar források szívesen alkalmazták az ünnep első vesperásának saját tételeként, 6. tónusú dallamát kvinttranszpozícióban, c-re írva, ahogy azt a töredéken is látjuk (vö. CAO-ECE V/B Esztergom / Strigonium (Sanctorale), Budapest: MTA ZTI, 2006, 49; László Dobszay–Janka Szendrei, Responsories, Budapest: Balassi Kiadó, 2013, nr. 6030), s mivel a matutínumban már nem ismétlődött meg, teljes kottás lejegyzésére is itt, az első vesperásban került sor.
A kék-vörös-zöld-arany tintával színezett lapszéldísz erősen kopott, összevetése hasonló díszítésekkel emiatt nehézségbe ütközik, bár az látható, hogy kép helyett „csak” emberfejet ábrázol. A kottakép elsőre impozáns benyomást kelt, csak az alaposabb vizsgálat világít rá egynémely hiányosságára, elnagyoltságára. Metzi-német gótikus keverékhangjelzést látunk, amely a Magyar Királyság peremvidékeinek írásmódja is lehet a 15. századból (a század második feléből), bár erre nincsen minden kétséget kizáró bizonyíték. A kotta alapjele a szabályos rombusz, ám használata nem következetes és nem fegyelmezett: egyik vagy másik irányban téglalappá nyúlik, ahogy az a sztereotip gótikus pipaformát mutató custos különböző, nem véglegesített alakváltozataiban is megmutatkozik. A clivis kezdő eleme minden esetben félrombusz, amely e notáció egyedi vonásának tekinthető. A jel rombuszban végződik, míg a pes vége ferdén lemetszett. A kotta erősen tagolt, a kötővonalak vaskosak, nem találunk a hangjelzésben a magyar gótikus keverékírásra utaló elemet. A scandicus három ereszkedő (a többnyire az első helyen álló virgát nélkülöző) rombusza sem tekinthető annak, bár a késő középkori esztergomi gyakorlat része, de pl. a cseh notációban is ez a formaváltozat szerepel. Hanyag a c-kulcsok megformálása, rendetlenek a punctum-sorozatok a scandicusban, climacusban és azok összetételeiben. Mindez arra utal, hogy a töredék anyakódexe nem kiemelkedő szkriptóriumban, inkább átlagos korabeli műhelyben készült, feltehetően nem magas rangú egyházi intézmény használatára. A pes virgájának olykor elvékonyodó, finom ívvel végződő kifutóvonala emlékeztet egyes cseh-lengyel notációfajtákra, amelyek hátterében ciszterci befolyás igazolható. Lehetséges, hogy az eredeti kódex a középkori Magyarország északi peremvidékéről származik.
Czagány Zsuzsa, Gilányi Gabriella